~3. fejezet~

Sziasztok! Nos.. Meghoztam az új részt! Tudom, hogy ez most már a második kivétel, de megint én írtam Brooklyn szemszögét, mert az író társamnak tönkrement a laptopja, így nem tud írni! A részről annyit, hogy nem lett a leghosszabb, de a következő már izgi lesz, és a végéből tudni fogjátok, hogy miért mondom ezt.. Köszönjük a 9 feliratkozót, meg az előző részhez érkező megjegyzéseket! Remélem ennél a résznél is megleptek párral, nagyon örülnék neki! Jó olvasást!

xxx,

Sky

Brooklyn szemszöge

Megint egy újabb nap a poklok poklába, azaz az iskolába. Szokásomhoz híven, amint beléptem a terem ajtaján, bevágtam magam az utolsó padba, és bedugtam a fülhallgatómat, majd beindítottam egy a hangulatomnak megfelelő, depressziós számot. Az élet nagyban zajlott körülöttem, hát még mikor Harry belépett az ajtón. Páran oda mentek hozzá beszélgetni, de ő ebből valószínűleg egy szót sem hallott, mert neki is be volt dugva a füle, akár csak nekem.
Mikor a tanár hangosan becsapta az ajtót, ő mit sem törődve vele, tovább hallgatta a zenéjét, bezárkózva az ő kis világába.
Persze a matek tanárunk nem hagyhatta annyiban, így oda ment hozzá, és kiráncigálta a füléből.
-Mit képzelsz te magadról, hogy az én órámon zenét hallgatsz?-háborodott fel, teljesen jogosan.
-Azt csinálok, amit akarok!
-Te azt csak hiszed! Én vagyok a tanár, te pedig a diák. Itt én parancsolok!
-Álmába!
-Hogy mondod?
-Hogy én nem fogom azt csinálni, amit mások mondanak!
-Dehogyis nem! Brooklyn, kísérd fel a fiatalembert az igazgató úrhoz!-nézett rám a tanár dühtől vörös fejjel.
Hát ez remek! Eddig sem tartozott a kedvenceim közé a matek tanár, de ezek után pláne nem. Még hogy én kísérjem fel? Pont Őt? Na az lehetetlen.
-Hát én biztos, hogy ezzel a félőrülttel nem fogok sehova se menni!-mondta a fiú, mintha csak egy tárgyról beszélne.
-Én vagyok őrült? Hát nem tudom, hogy ki pofázik vissza a tanárnak!-ugrottam fel dühömben, és ezzel a székem egy hatalmas csattanás kíséretében a földre zuhant.
Ezt már csak nem hagyhattam, hogy így beszéljen velem! Az sem érdekel, ha kirúgnak. Sőt, az lenne a legjobb. Legalább új életet kezdhetnék, ott ahol senki sem ismer engem, és a családi körülményeimet.
-Ne hogy már te mond meg, hogy mit csináljak! Egy ilyen senki inkább hozzám se szóljon!-nézett rám megvetően.
-Erről elbeszélgethetnénk napokig, hogy ki a senki. Rólam legalább tudják, hogy ki vagyok! És veled mi van? Még csak azt sem tudjuk, hogy honnan jöttél.. Nem tud senki sem semmit rólad!
-És? Engem legalább ember számba vesznek! Téged meg vagy levegőnek néznek, vagy basztatnak! Szerintem egyértelmű, hogy melyikünk a senki!
-ELÉG!-üvöltötte el magát a tanár, mire Harry-vel szemezni kezdtünk.
Egyikünk dühösebb volt, mint a másik. Karba tett kézzel álltunk egymással szembe, de a továbbiakban már se ő, se én nem szóltunk egy szót sem, csak vártuk a tanár ítéletét.
-Mind a ketten azonnal hagyjátok el a termet, és az igazgatói irodáig meg se álljatok!-mutatott először a fiúra, majd rám és végül az ajtóra.
Az igazat megvallva, most már kezdtem nagyon megijedni. Még soha, egyetlen egyszer sem volt rám panasz, és most nem tudom, hogy mi lesz a sorsom... Egy figyelmeztető? Intő? Vagy esetleg kiraknak a suliból?
Mindketten pattanásig feszültünk az idegtől, és mikor oda értünk az irodához, Harry csak úgy berontott, mintha a legjobb haverjához ment volna be.
-Kopogni luxus?-kérdezte felvont szemöldökkel az igazgató, és meglep, hogy ilyen lazán kezelte a helyzetet.
Szinte már biztos voltam benne, hogy az igazgató pontosan tudja, hogy kivel van dolga.
-Mégis minek köszönhetem a látogatásotokat?-tette fel a kérdést.
Mindketten álltunk az asztal előtt, és egyikőnk sem mondott semmit. Az igazgató türelmetlenül pattogtatta a tollát, mi meg továbbra is némán ácsorogtunk ott.
-Milyen órátok volt?-faggatózott tovább.
-Matek-mondtuk egyszerre unottan.
Felállt a székéből, majd kikerülve minket, elhagyta a szobát. Nem sokkal később vissza is jött, majd újra elfoglalta a helyét.
-Nos, beszéltem a tanárotokkal, és mindent elmondott! Brooklyn, benned mélységesen csalódtam! Soha nem érkezett rád panasz, és most egy ilyen durva dolgot tettél! Harry, te pedig jó lenne ha változtatnál a viselkedéseden! Elviselhetetlen, amiket csinálsz a tanárokkal, a diákokkal, és úgy körülbelül mindenkivel. De ahogy látom ti ketten valamiért nagyon nem jöttök ki... Ezért arra a döntésre jutottam, hogy addig amíg nem békültök ki, össze lesztek zárva!
-Hogy mi?-kérdeztük egyszerre.
-Gyertek utánam!-vett ki a fiókból egy kulcsot, majd elindult a folyosó végére, ahol a könyvtár van.
-Kizárt, hogy ezt túléljem!-motyogtam magam elé.
-Ne aggódjatok, senki nem fog zaklatni titeket, nyugodtan tudtok beszélgetni. Az órákat, majd én igazolom, a leckéket pedig kérjétek el az osztálytársaitoktól. Jó szórakozást!-zárta ránk az ajtót, miután mondhatni belökött minket az ajtón.
A helyiség két legtávolabbi pontjába foglaltunk helyet, én pedig leemeltem a polcról egy könyvet és lapozgatni kezdtem.
Némaság telepedett ránk, csak a lapok sercegése törte meg a csendet, amikor egy-egy oldallal végezve, lapoztam.
Az én részemről napokig ücsöröghettünk volna, de Harry szólásra nyitotta a száját. Meglepett, hogy egyáltalán hozzám szólt, miután egy senkinek nevezett. Hát még azon mennyire meglepődtem, amit mondott:
-Tudod... Nem voltam mindig ilyen bunkó...