~65. fejezet~

Sziasztok! Viszonylag egész hamar hoztam ezt a részt, legalábbis az eddigi csúszásaimhoz képest. Sajnálattal láttam, hogy csak egy megjegyzést kaptam, viszont azt nagyon szépen köszönöm. Valamint örömmel jelentem be, hogy Happily cimű blogom, melyet Maya-val közösen írunk, újra megnyitotta kapuit, a rövid szünet után. 
Ez a rész sem lett valami hosszú, szóval csak a szokásosra kell számítanotok. Lassan ugyan, de közeledik a vége... Még 5 rész, plusz epilógust, és ez a blog végleg bezárja kapuit. Bevallom őszintén, nehéz lesz megírnom az utolsó bejegyzést, de egyszer minden véget ér. 
Persze az egy hónapos szünet után egy új blogba fogok kezdeni. Az pedig, hogy ki legyen a főszereplő, részben rajtatok múlik. Szavazzatok ti is a facebook csoportba!
Remélem ehhez a részhez azért több megjegyzést fogok kapni. Ja igen, és még vissza menőleg mondanám, hogy sajnálom, ha valakinek nem tetszett Harry és Brooklyn esküvője, de én ezt akkor is így szerettem volna megírni, mert ez illik igazán a történethez.
Kicsit megint hosszúra nyúlt a beszédem, szólva most befogom, hogy eltudjátok olvasni a részt. Szóval jó olvasást, és kíváncsian várom a véleményeket!

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Képtelen voltam, akár egy percet is pihenni. Tudtam, hogy anyu álomba sírta magát. Nem hagyod nyugodni a tudat, hogy miattam szomorú. Én ezt az egészet nem akarom!

A forgolódásommal nem akartam Harry-t is felkelteni, hiszen mellettem aludt. Az utóbbi időben csak öltözni megy a szobájába, ami persze nem baj. Nélküle már le sem tudom hunyni a szememet. Megszoktam már, hogy mindig a közelemben van. Ilyenkor nem félek a rém álmoktól, tudom hogy biztonságban vagyok.

Lementem a konyhába, s töltöttem magamnak egy pohár tejet, melybe pár csepp mézet csorgattam. Andy mindig ezt issza, ha nem tud aludni, így gondoltam, hogy én is kipróbálom. 

Pár perccel később kíváncsian kaptam fel a fejem, mikor lépteket hallottam. Sam lépett be a helyiségbe, s helyet foglalt mellettem, egy üveg vízzel a kezében. Gyakran össze futunk éjszaka. Mintha valami hetedik érzéke lenne, és tudná, hogy én mikor jövök le. Mindig meghallgat, hiszen ha nem jön álom a szememre, akkor az azt jelenti, hogy valami nyomja a szívemet. Ahogy most is.

Mindent elmondtam, amire csak gondoltam az anyuval való beszélgetésünk után. Könnyek gyűltek a szemembe, de még azelőtt letöröltem őket, hogy végig gördültek volna sápadt bőrömön. 

-Hiába szeretnéd, hogy ez ne így legyen, hatalmas űrt fogsz magad után hagyni. Mindenkinek fájni fog a tudat, hogy soha többet nem láthatunk téged, csak fényképekről-mondta Sam, miközben szorosan átölelt.

-Miért pont velünk történik ez?

Végleg kétségbe estem. Igen, elfogadtam a helyzetet, de ettől még nem bírom feldolgozni. Folyamatosan keresem magamba a hibákat, próbálok vissza emlékezni a dolgokra, melyeket rosszul csináltam, hogy megtaláljam az okát, amiért ezt érdemlem.

-Durva, hogy az emberek nem tudják értékelni az időt, egészen addig, míg nem tudják, hogy milyen kevés van. Én is csak most jöttem rá erre. Az idő a legértékesebb ajándék, s soha nem fogom vissza kapni azokat a perceket, melyeket elpazaroltam-szólaltam meg ismét.

-Kate azt mondta, hogy te ijesztően nyugodt voltál, mikor a...  a halálodról beszéltél. Ehhez képest, most én nem ezt látom. Teljesen össze vagy törve, Brook.

Igaza volt. Szerettem Sam-ben, hogy mindig igazat mond. Soha nem kertel, soha nem akar megnyugtatni, ha tudja hogy baj van. 

-Muszáj volt nyugodtan tűnnöm. Nem akartam, hogy még szomorúbb legyen az által, hogy engem sírni lát. Nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni. Így is fáj, hogy miattam hullanak a könnyei.

-Bármit is teszel, ez így lesz. Meg kell értened, hogy nem tud mosolyogni, mikor a lánya meg fog halni! Gondold  magad az ő helyzetébe. Van egy gyermeked. Hónapokon keresztül a szíved alatt hordod, éveken keresztül neveled, s egyszer csak kiderül, hogy egy hónapon belül meghal. 

Bele borzongtam a gondolatba. Igaz, már bele gondoltam, hogy anyunak ez milyen lesz, de akkor még csak eljátszottam a gondolattal, hiszen akkor még nem tudta. De már Mary elmondta neki, mindent tud. 

-Egyébként azért nem volt kiakadva, hogy össze házasodtunk Harry-vel?-tettem fel a kérdést, hiszen ezzel kapcsolatban nem mondott egy szót sem.

-Mi? Ti össze házasodtatok?-kérdezte felháborodva.

-Nem tudtad?-állt meg egy pillanatra a szívverésem.

De hát... Mary-t megkértem, hogy ezt is mondja el! Lehet, hogy elmondta, csak Sam nem tud róla?

-Nyugi! Persze, tudjuk, hogy hol voltatok és hogy miért!-mondta azonnal, mikor meglátta, mennyire megrémültem.

-Hát ha ezt viccnek szántad, elég gyenge poén volt.

-Kate semmit nem mondott rá. Ez volt a legkevesebb, ami érdekelte. Elhiheted, hogy jobban felzaklatta a másik hír, amit Mary osztott meg velünk. Na meg az se esett jól neki, hogy rajta kívül már szinte mindenki tud a dologról.

-Mikor mondtam volna el? Az esküvő előtt? A nászút előtt? Nem akartam elrontani a kedveteket egy ilyen hírrel. 

-Egyébként pedig én már régóta tudtam, hogy Harry megakarja kérni a kezedet. Kikérte a véleményemet, hogy én mit szólnék hozzá. 

-És mit feleltél erre a kérdésre?

-Hogy örülnék neki! Tudod, hogy mennyire hiszek a kapcsolatotokban, s biztos voltam benne, hogy soha nem fogjátok elhagyni egymást, meg persze az esküvő csak még jobban megerősítené azt a bizonyos szálat, amely összeköt titeket.

-Teljesen váratlanul ért ez az egész. Szerintem még fel sem fogtam igazán, hogy mi össze házasodtunk. De már az első csóktól kezdve tudtam, hogy mit akarok. Már akkor azt szerettem volna, hogy Harry a férjem legyen!

-Örülök, hogy boldognak látlak Brook! De jobb szeretném, ha tovább láthatnálak ilyennek!

-Én lennék a legboldogabb, ha ez lehetséges lenne, mert akkor tovább maradhatnék veletek, és abban a tudatban élhetnék, hogy boldogok éltek, s biztonságban vagytok.

-Nem tudom, hogy ez mennyit számít, de én megígérem neked, hogy vigyázni fogok Harry-re és anyukádra. Bármi is történjék, velük fogok maradni, és együtt fogjuk átvészelni ezt az egész dolgot.

-El sem tudod képzelni hogy ez milyen sokat jelent számomra! Tudom, hogy megbízhatok benned, s bárhogy is alakul, te betartod az ígéreted!-öleltem meg szorosan.

Összesen három olyan férfi van az életemben, akire apaként tekinthetek. Ott van az az ember, akit éveken keresztül az édesapámnak hittem. Boldogan éltünk, szerettem Őt... és lelépett. Itt hagyott minket, anyut pedig tönkre tette. Aztán megtudtam, hogy ki a vér szerinti apukám. A hallottak alapján csodálatos ember volt. Végtelenül sajnálom, hogy soha nem találkozhattam vele. Harmadikként pedig itt van Sam. Aki most is velem van, aki mindig meghallgat, és megmosolyogtat. Ő az az ember, aki boldoggá teszi anyu. 

Egyértelmű volt, hogy ki az, akire apaként tekintek. Hogy ki az a férfi, akire felnézek, s akiben az első perctől kezdve megbíztam.

-Remélem tudod, hogy téged apaként szeretlek!-suttogtam a fülébe, alig hallhatóan.

Igaz, ez a helyzet egy kicsit abszurd, hiszen Sam Harry apukája, de akik a környezetünkben élnek, már mind megszokták, hogy ilyen furcsa a mi életünk. Az elején még szó sem volt arról, hogy anyu és Sam is összejönnek, szóval még azt sem lehet mondani, hogy a két mostoha testvér egymásba szeretett, hiszen akkor még koránt sem ez volt a helyzet. De ha így lett volna, az se érdekelne. Szeretem Harry-t, s csak ez számít.

-Nem is mondhattál volna ennél szebbet! Tudod, kezdetben féltem, hogy nem fogsz kedvelni, ezért sem akartuk elmondani Kate-tel, hogy többet érzünk egymás iránt, mint barátság. Féltünk a reakciótoktól. És most annyira örülök, hogy ezt mondtad! Nem tudtam, hogy szeretsz-e engem, vagy csak udvariasságból nem vagy velem ellenszenves, de most végre ezt is megtudtam. Igazából én akkor zártalak a szívembe, mikor azt az egy hetet nálunk töltötted, még Londonban, mikor Kate-tel össze vesztetek. Láttam azt is, hogy milyen sok szeretet van a szemedben, mikor Harry-re nézel. Már akkor tudtam, hogy ti egymásnak vagytok teremtve.

-Furcsa, mert már akkor is nagyon bírtalak. Boldog voltam, amiért a ti kapcsolatotok Harry-vel rendbe jöttem, és láttam, hogy szeretitek egymást. Láttam a megbánást a szemedben, amiért olyan sokáig elhanyagoltad az egyetlen fiadat. Engem pedig azonnal befogadtál, és kedves voltál velem.

Emlékszem, ahogy beléptem, azonnal megkérdezte, hogy mi történt pontosan, de hozzá tette, ha nem akarom, nem kell elmondanom. De nem akartam titkolózni, kiöntöttem neki a szívemet. Azt mondta, hogy felőle akár addig maradhatok, amíg ők London-ba tartózkodnak (akkor meg volt Sam régi állása), de jobban örülne annak, ha kibékülnek édesanyámmal. Bár így is szűkösen fértek el, felajánlotta, hogy alhatok a matracán, ő meg majd a kényelmetlen kanapét veszi birtokba. Persze ellenkezni akartam, de nem hagyta. Neki állt vacsorát főzni, meleg teával kínált. Évek óta először éreztem, hogy törődnek velem, holott csak pár órája ismertük egymást. Megtehette volna, hogy haza küld, de nem tette. Már akkor foglalkozott velem, ahogy most is, s én ezért tisztelem Őt. Ezért tekintek rá úgy, mintha az édesapám lenne!