~54. fejezet~

Sziasztok. Meghoztam az új részt, mert szerencsére ma nem kaptunk leckét, úgyhogy volt időm írni, de ezzel nem untatlak titeket. Nem is nagyon tudok mint mondani.. Ja de: ma egy éve a One Direction-Kiss you videóklipp.
Na ennyi lettem volna. Valamint köszönöm az előző részhez érkező megjegyzéseket. Jó olvasást, és várom a véleményeket!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

Brooklyn nem jött haza a veszekedésünk után. A vacsoránál idegesen doboltam a lábammal, Kate pedig mondta, hogy a ma estét Andy-nél tölti. Nem tudtam, hogy ők mennyit tudnak az egészből, de nem kérdezősködtek szerencsére. Nem lenne bátorságom még egyszer elmondani valakinek, pláne nem Boo anyukájának. Valószínűleg akkor még egy pofonnal kazdagodnék.

Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett Brooklyn és Andy között, ha egyáltalán történt valami. Mindig is sejtettem, hogy a fiú többet érez barátnőm(?) iránt, de nem nézem ki belőle, hogy kihasználja az alkalmat. Viszont Boo-ból annál inkább. Ő képes lenne bosszúból, csak hogy tudassa velem, milyen érzés az. 

Éjjel idegesen forgolódtam, nem tudtam aludni. Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár tejet. A helyiségbe már égett a lámpa, majd a hűtőben kotorászva találtam rá Kate-re. Miután becsukta az ajtaját, akkor láttam, hogy Ő is azért jött, amiért én.

Mikor észrevett egy halvány mosollyal üdvözöl, de én nem tudtam viszonozni. Inkább tűnhetett vicsorgásnak, az a valami, amit az arcomra erőltettem, mosoly gyanánt. Nekem is töltött egy pohárral a fehér italból, és elém tolta. 

-Köszönöm-mondtam alig hallhatóan, rekedtes hangon.

-Ennyire össze kaptatok?-ült le mellém.

Ránéztem, szeme fáradságról árulkodott, de ugyanakkor a kíváncsiságtól csillogott. Jobban megnézve egy kis szomorúságot is láttam tekintetébe, amit valószínűleg miattunk érzett.

-Brooklyn, nem mondott semmit?-kérdeztem vissza, mire megrázta a fejét.

A jelenet olyan volt, mint mikor egyszer kisebb koromba anyunak panaszkodtam egy szerelmi bánatomról. Persze édesanyámat senki sem tudja pótolni, de Kate mióta ide költöztünk, ugyanúgy gondomat viseli, mint a lányának. Boldog vagyok, hogy végre megint érezhetem azt az anyai gondoskodást, amit korábban, a baleset előtt.

Tudtam, hogy anyával mindig őszinte lehettem, semmiért sem haragudott rám igazán. Valami azt súgta, hogy Kate-nek is elmondhatom, talán ő sem fog megölni. Ömleni kezdtek belőlem a szavak. Csak mondtam, és mondtam folyamatosan, egészen a Sasha-s ügytől a mai napig. Minden érzelmemet elmondtam, hogy mikor mit éreztem, és hogy utálom magam, amiért ezt tettem. Hogy muszáj lesz távol tartanom magam Boo-tól, ahhoz, hogy megvédjem Őt a további fájdalmaktól, amiket én okoznék neki.

Ahogy mondandóm végére értem, Kate hatalmasat kortyolt a tejből, majd ő is belefogott:

-Tény és való, hogy hibát követtél el, de Brook-nak sem lett volna szabad elhanyagolnia Téged. Te pedig hülyén reagáltál rá, és megtörtént a dolog. A lányom pedig még hülyébben viselkedett, mikor bevallottad Neki, hiszen értékelnie kellett volna az őszinteségedet. Szerintem mindketten ugyanakkora hülyeséget csináltatok. Felejtsd el, hogy bántod Őt. Meg merem kockáztatni, hogy Te vagy a legjobb dolog az életébe. Nekem köszönhetően annyi tragédián ment keresztül, de Te helyettem is boldoggá tetted. De Sam azt is elmondta, hogy megváltoztál, mióta megismerted Brook-ot. Mindkettőtöket megváltoztatta a szerelem. Bevallom azért döntöttünk úgy, hogy egybe költözünk, mert tudtuk, hogy köztetek komoly dolog. Felnőtt fejjel már nagyjából kiismertük az embereket. Végig néztük olyanok életét, akik halálukig együtt voltak a szerelmükkel, és pontosan olyanok voltak, mint Ti. Imádjátok egymást, és nem kéne hagynotok, hogy egy ilyen marhaságon csússzon el a dolog! Az a baj, hogy te már rég feladtad. De hinned kell a kapcsolatotokban, és küzdened kell Brooklyn-ért. Ha igazán szereted ezt fogod tenni!

Miközben mondta, folyamatosan a kezemet szorongatta. Könnyeimet nem sikerült vissza fojtanom, végig gördültek az arcomon, majd a pólómra érkeztek. Kate nagyban hasonlít anyura. Olyan gondoskodó, és megértő. Nem volt dühös, nem volt kioktató. Elmondta, hogy szerinte mit kell tennünk, és hogy Ő hogy látja a dolgokat. Belátást engedett a gondolataiba, azáltal, hogy ezeket elmondta nekem.

Emlékszem, mikor egész pici voltam mindig attól féltem, hogy ha szerelmes leszek, a lány anyjának nem leszek szimpatikus. Hogy nem fog elfogadni, és ezért nem teljesülhet be a szerelmünk. De Boo anyja nem csak, hogy kedvel, hanem fiaként bánik velem. Valamiért azt érzem, hogy szeret engem. Támogatja a kapcsolatunkat, és szeretné, ha megoldódnának a gondjaink.

Oda mentem hozzá, majd megöleltem. Nem tudtam mit mondhatnék, és tudtam, most a tettek többet mondanak minden szónál. Hosszú percekig el sem engedtem. Emlékeztetett azokra az időkre, amit anyukám ölében töltöttem. Szerettem hozzá bújni, érezni az illatát. És most újra kis gyereknek éreztem magam, akinek szüksége volt az anyai törődésre, és vigasztalásra.

Igaz édesanyám már nincs köztünk, de itt van Kate, aki legalább olyan jó ember, mint Ő volt. 

-Köszönöm. Ígérem, küzdeni fogok érte!-suttogtam a fülébe, mielőtt eltávolodtam volna.

-Helyes! Biztosan rendbe fog jönni minden!-nézett rám biztatóan, és csak ekkor láttam meg, hogy szemei könnyektől csillognak.

Most már képes voltam vissza mosolyogni. Erőt adtak a szavai, mintha csak szárnyakat kaptam volna. 

Felhörpintettem az utolsó korty tejet is, jó éjszakát kívántam, és vissza mentem a szobámba. Ahogy bedőltem az ágyba, éreztem, hogy teljesen kivagyok fáradva. Lehunytam a szemem, és szinte azonnal sikerült elaludnom.

Másnap annak reményében indultam el a suliba, hogy ha nem is beszélgetünk, de legalább láthatom Boo-t. De mikor Andy egyedül lépett be a terem ajtaján, szertefoszlott ez a remény.

-Hogy van?-kérdeztem, miután köszöntöttem.

-Rosszul-felelte kertelés nélkül.

-Kicsit bővebben?-faggatóztam tovább.

-Mondtam, hogy ne valld be neki, ugye?!

-Igen, de... elkezdett beszélni az őszinteségről, én pedig... egyszerűen képtelen voltam magamba tartani. Nem tudtam volna úgy a szemébe nézni, hogy valamit eltitkolok előle!

-Próbáltam vigasztalni. Mindent mondtam Neki. Hogy értékelnie kéne az őszinteségedet, meg hogy Te tényleg szereted őt, és hogy a kapcsolatotok mindent kibír. De semmi... Maga alatt van, állandóan potyognak a könnyei. Fél öt körül felkelt, és kibotorkált a konyhába. Csak egy hatalmas csattanásra ébredtünk a bátyámmal. Össze tört egy poharat, és remegő kézzel kezdte el felszedegetni az üveg szilánkokat. Teljesen le van gyengülve, mintha nem is ő lenne. Vissza vittem a szobámba, akkor vettem észre, hogy lázas. Kis híján pedig majdnem elesett, mert mikor felállt elszédült. Adtam neki gyógyszert, így viszonylag hamar elaludt, de a földön ülve virrasztottam mellette egész éjszaka. A sok sírás teljesen kikészítette szegényt!

Megrémültem a hallottaktól. Rögtön eszembe jutott, ami a parkban történt. Mikor futás közben rosszul lett, de aztán elhessegettem ezt a gondolatot. Ahogy Andy mondta, valószínűleg a sírás az oka a rosszul létének, elvégre ezen kívül makk egészséges.

-Köszönöm, hogy vigyázol rá!-fordultam a fiú felé.

-Nem kell megköszönnöd. Ő a barátom, ahogy te is. De ne aggódj, nem sokára meg fog gyógyulni, most a bátyám van vala. Aztán majd biztosan kibékültök. 

-Reméljük a legjobbakat-mosolyodtam el halványan.

-Harold Edward Styles-hallottam meg a hátam mögül egy dühös hangot.

Meg se kellett fordulnom, ahhoz, hogy tudjam ki az, mégis megtettem mert pofátlanság lenne a hátamat mutogatni Daisy-nek.

-Remélem nem jól hallottam-komolyan mondom, itt gyorsabban terjednek az információk, mint a tűz.

-De-sütöttem le a szememet.

-Ha Brook nem tette volna meg, most egy akkora pofont kapnál, hogy lesz még egy gödröcske az arcodon, de az más kevésbé lesz csábító a lányok számára.

-Daisy, ne csináld már!-kelt a védelmemre Andy.

-Hagyd, megérdemlem-rogytam le a székre.

-De azért nem utállak nagyon. Szólj ha kell valami-ült le a mellettem lévő padba.-Hiszen tudod, ami a szívemen az a számon. 

Igen, Daisy tényleg ilyen. Ha esetleg nem szólal meg az arcára vannak írva a gondolatai, úgyhogy vele nem érdemes packázni, mert komolyan vissza tud vágni, és valószínűleg az 'ellenfele' húzza a rövidebbet.

A szerda és a csütörtök hamar elment. Brooklyn továbbra is Andy-éknél volt, még mindig betegen. Én végeztem a dolgaimat, egyébként pedig gondolkoztam a dolgokon. Csak úgy mindenen... és arra jutottam, hogy soha nem szabad feladnom. Hiszen mindig mindennél lehet rosszabb, és reményeim szerint ez csak egy átmeneti állapot. Bízom benne, hogy Boo-val meg tudjuk beszélni a dolgokat, ahogy azt a többiek mondták. Mindenki mellettem áll, bár megkaptam jó párszor, hogy idióta vagyok, amiben teljesen egyet értek velük, de támogatnak, és próbálnak jobb kedvre deríteni.