~55. fejezet~

Sziasztok. Egy újabb résszel érkeztem, nem is fűznék hozzá különösebb dolgot. A következő részt hozom, ha elkészülte vele, addig is jó olvasást, és ne felejtsetek el megjegyzést írni!

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~ 

Reggel arra ébredtem, hogy valaki éppen rám vetődött, miközben a nevemet kiáltotta. 

-Most azonnal szállj le rólam!-szóltam rá dühösen.

-De akkor soha nem fogsz felkelni, márpedig nem érünk rá egész nap!

-Daisy, lehet, hogy mégse kéne elmennem arra a bálra..

-Eszedbe se jusson lemondani. Ne felejtsd el, hogy mit ígértél Andy-nek. És ha nem jönnél, ő pár nélkül menne. 

-Jó, ez igaz. De akkor sincs semmi kedvem hozzá.

-Szerintem ez senkit nem érdekel-vont vállat, majd elkezdett kiráncigálni az ágyból. Szó szerint. 

Belém tömött egy szendvicset reggeli gyanánt, valamint adott gyógyszert, mivel még most sem vagyok a toppon. Ezek után elköszöntünk Andy-től és a bátyától, majd barátnőm haza kísért. Azonnal a szobámba mentünk, ahol már az ő cuccai is ott voltak. Ledőltem az ágyamra, Daisy pedig elkezdett turkálni a szekrényembe. Kicsit otthon érzi magát...

-Mit szólsz ehhez a ruhához?-emelte ki azt a darabot, amit Harry-től kaptam.

-Biztos hogy nem!-tiltakoztam azonnal.

-Hát jó!-dobta le az ágyamra, mintha csak egy törlőrongy lenne.

-Héé, azért vigyázhatnál rá!-vettem kezembe azonnal.

Mit sem törődve a felháborodásommal, tovább kutatott, amíg én a barátomtól kapott darabot nézegettem. Felidéztem a régi emlékeket, a boldog perceket... Hiányoznak azok az idők! Már majdnem egy hete haragba vagyunk, ha nem vesszük figyelembe azt a pár órát, mikor ő meg mentett Edward ütésétől.

-Akármit mondasz, nem érdekel. Ezt fogod felvenni!-mutatta felém a fogason lógó ruhát. 

Ezt már itt kaptam Brighton-ba anyutól, de egyszer sem volt rajtam. Vártam a megfelelő alkalmat, és úgy látszik ez most érkezett el. Legalábbis barátnőm szerint, de tudtam hogy vele fölösleges veszekednem. A végén úgyis az lesz, amit Ő akar, meg amúgy is tetszik a ruha, szóval nem volt ellenvetésem. 

Gyorsan lefürödtem, hajat mostam, majd Daisy kezei közé kerültem. Szőke loboncomat megszárította, így az lazán a vállaimra omlott. Szemeimet feketével emelte ki, szempillám dúsabbnak tűntek a spiráltól. Számat pirosra rúzsozta. Fogalmam sem volt, hogy nézek ki, nem volt szabad a tükörbe néznem, amíg nem voltam kész.

Segített felvenni a gyönyörű, fekete ruhát. Felső része, és a szoknya teteje sima, feszülős anyagból készült. Alja vékony, kissé átlátszó, de mégis pont annyit takar amennyit kell. A fiókomba kiegészítők után kutattunk. Daisy választása egy arany nyakláncra esett, mely hosszúkás láncokkal volt tele, kezemre pedig egy szintén arany szegecsekkel díszített karkötőt húzott fel. Lábamra felhúztam a sima, fekete balerina cipőmet, amely kissé magasított sarokkal rendelkezik, vállamra pedig egy kis táskát akasztottam, amibe pont bele fért a telefonom, meg egy két fontos dolog. 

Barátnőm elégedetten nézett végig rajtam, majd közölte, hogy megnézhetem magam. Az egész alakos tükröm elé álltam, és nem hittem a szememnek. Ritka pillanatok egyike volt, mikor tetszettem magamnak. Egy teljesen más lány nézett vissza rám, mint aki az elmúlt napokban voltam. Nyoma sem volt a sok sírásnak, és szomorkodásnak. Kétségtelen, Daisy eszméletlen munkát végzett!

-Köszönöm!-mondtam a lánynak, aki időközben mögém lépett.

Már ő is felvette a ruháját, a sminkjét és a haját pedig azalatt csinálta, amíg én a zuhany alatt álltam.

-Igazán nincs mit! Szeretném, ha jól éreznéd magad este. Gyönyörű vagy, és ne hagyd, hogy gyengének lássanak!-tanácsolta.

Kihúztam magam, így magabiztosnak tűntem, ami elég ritka dolog. Jól éreztem magam a bőrömben, és hirtelen minden gondomat elfelejtettem, csak a ma estére akartam koncentrálni, hogy minden jól sikerüljön.

Csöngetést hallottunk, tudtam, hogy Andy megjött. Kinyitottam az ajtót, a fiú pedig egy széles mosollyal és két puszival üdvözölt.

-Nekem van a leggyönyörűbb partnerem!-jelentette ki büszkén, mire én elvörösödtem.

-Köszi. De Daisy-t illeti a dicséret. Ő volt a stylistom-mosolyodtam el én is.

-Jó munkához jó alap kell!-kacsintott rám.

-Mehetünk?-tette fel a kérdést legjobb barátom, mi pedig bólintottunk.

10:00 körül lehetett, a nap egyre magasabban járt, a madarak csicseregtek, a sirályok rikácsoltak. Gyenge szél fújt, melynek köszönhetően éreztük a tenger illatát. Gyönyörű időnk volt!

Ezt a napot megkaptuk amolyan szabadnapnak. A suliban lévő tanárok/diákok és egyéb külsősök a tavasz köszöntő bálra készülnek. 

Idén pedig először kerül sor bálkirálynő és bálkirály választásra. A szavazásról én lecsúsztam, hiszen szinte egész héten Andy-éknél feküdtem az ágyba, lázasan. De annyira nem is bánom. Különben sem tudtam volna, kire szavazhatnék, elvégre az osztály társaimon kívül nem sok mindenkit ismerek.

Röpke tíz perc alatt beértünk a suliba. Hatalmas volt a felfordulás, de az előadó terembe már megkezdődött a mulatság. A sötétben színes fények villogtak, a zene hangosan szólt. Pár diák már rászánta magát a táncra, de mi leültünk az egyik asztalhoz, nem akartunk már az elején elfáradni, hiszen még messze van a vége. A napnak pedig még inkább. Ahogy korábban megegyeztünk, lemegyünk majd a partra az osztállyal és beszélgetünk. Előre félek a Harry-vel való találkozástól. A veszekedésünk óta egyszer sem láttam. 

A terem lassan kezdett megtelni, de a fiút még mindig nem láttam. Aztán már vagy egy órája ott voltunk, mikor belépett az ajtón. Meglepetten tapasztaltam, hogy haját levágatta. Göndör fürtjei rövidebbek lett. Felzselézte, így sokkal idősebbnek tűnt a koránál. Nem úgy nézett ki, mint egy 16 éves srác. Legalább 18-nak saccoltam volna. 

-Mióta ilyen a haja?-kérdeztem suttogva az idő közben mellé telepedő Sasha-tól.

-Tegnap délután volt fodrásznál, úgyhogy mi is csak most látjuk először.

Emlékszem hányszor játszottam a tincseivel, mikor fejét az ölembe hajtotta. Mindig is szerettem a haját. Az volt az egyik olyan tulajdonsága, amiért teljesen oda voltam érte. Ez volt az egyik legfőbb jellemzője, hiszen a fiúk között nem olyan gyakori. De valamiért ez mégis sokkal jobban tetszik, és így megint sokkal rosszabb. Rossz, hogy nem mehetek oda hozzá, és nem túrhatok bele tökéletesen beállított hajával, csak hogy össze kócoljam, ezzel is idegesítve őt, elvégre mindig is ezt csináltam. Ha unatkoztam, Őt piszkáltam... Most pedig fényévekre vagyunk egymástól, és ez borzasztó érzés.

-Na gyere, táncolni!-ragadta meg a kezemet Rachel.

Mintha csak a gondolataimba olvasott volna, tudta hogy ki kell ráznom a fejemből Harry-t, ennek pedig az egyik legjobb módszere a mozgás. Utáltam táncolni mások előtt, mindig úgy éreztem, hogy engem néznek, és rajtam röhögnek. De most más volt. Elhatároztam, hogy leküzdöm a gátlásaimat, megmutatom mindenkinek, hogy jól érzem magam.. Holott ezt koránt sem így van.

Az osztály mondhatni két részre szakadt. Egyik fele Harry-vel volt, a másik meg velem, és időnként váltották egymást. Táncoltunk, beszélgettünk, ettünk, ittunk: jól éreztük magunkat.

Londonba soha nem volt ilyen, ez volt az első suli-bulim. De életem egyik legjobb eseménye lett.

Az esemény zárása képpen, az egyik végzős diák lépett a színpadra, kezében egy borítékkal, melyben a bálkirálynő és a bálkirály neve szerepelt.

Egyáltalán nem izgatott a dolog, nem is figyeltem oda igazán, inkább az üditőmet iszogattam, tök nyugodtan. De utólag vissza gondolva ez egy rossz ötlet volt, ugyanis majdnem megfulladtam, mikor az én nevemet mondták.

-Hogy mi?-nyögtem ki, mikor sikerült túlélnem az ivást.

-Menj már fel!-lökött meg Daisy, mikor felálltam.

Átverekedtem magam az ember seregen, és a színpadra botorkáltam. A lány a fejemre helyezte a koronát, melyet a rajz szakosok csináltak, saját kezűleg. Nekem nagyon tetszett, bár csak később vizsgáltam meg, mikor felocsúdtam a döbbenetből. 

Izgatottan vártam, hogy ki lesz a bálkirály, de mikor meghallottam a nevet, nem hittem a fülemnek.

-Brooklyn pára pedig nem más, mint.... Harry Styles!

Ez nem lehet igaz! Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?-gondoltam.

Harry feljött mellém s fejére helyezték a szintén kézzel gyártott koronát.

-Most pedig jöjjön a legvége, vagyis a tavasz köszöntő táncotok!-jelentette be, ezzel pedig harmadszorra is sokkot kaptam.

Nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam eleget tenni a kérésnek. Vissza mentünk, utat engedtek nekünk, a tánc tér közepén pedig megálltunk egymással szembe. Vonakodva ugyan, de közelebb léptem hozzá. Kezeimet a nyaka köré kulcsoltam, ő átfogta a derekamat, lábam pedig megremegett. Hálát adtam Daisy-nek, amiért hosszú szoknyát adott rám. 

Egy lassabb szám indult be, ekkor pedig mi is táncolni kezdtünk. Olyan távol akartam tőle lenni, amennyire csak lehetett, de meggyengültem, és fejemet a vállára döntöttem. Haját így közelebb ről is láttam, tényleg ezerszer jobb, mint az eddigi.

-Eltűntek a fürtök-suttogtam a fülébe.

-El-felelte nem túl bő szavúan. 

Nem tudtam mire vélni ezt a választ. Szomorú voltam, hogy ezek szerint nem akar velem beszélgetni, pedig én igazán szeretném, és senki nem vághatja a fejemhez, hogy nem próbálkoztam.

-Remélem tudod, hogy borzalmasan sajnálom ami történt-mondta, mikor már végleg le mondtam arról, hogy valaha is kibékülünk.

-Én pedig azt sajnálom, hogy felpofoztalak.

-Megérdemeltem!

-Senki sem érdemel verést. Pláne nem Te.

-Képes lennél valaha is megbocsájtani nekem?

Elgondolkoztam... Képes lennék? Képes lennék elfelejteni, hogy mi történt? Képes lennék újra megbízni benne? A benne felmerülő kérdésekre, csak egyetlen egy válasz volt:

-Hát persze!

-Igazán?-lepődött meg.

-Igazán! Hiányzott az illatod, hiányzott az érintésed...Hiányoztál!-néztem mélyen a szemébe, felemelve a fejemet.

-Te is hiányoztál! Minden percben csak Rád gondoltam, Boo.

-Az is hiányzott már, hogy így hívj-nevettem halkan.-És tudod mi hiányzik még igazán?

-Mi?-kérdezte kíváncsian.

Válasz helyett megcsókoltam. Lábaink megálltak, nem táncoltunk tovább. A terem közepén álltunk, körülöttünk ölelkező párok mozogtak a zene lassú ritmusára. De akkor nem számítottak ők. Senki más nem számított, csak kiélveztem a csók minden egyes pillanatát. Csak Harry érdekelt, senki más. Hosszú ideig nem távolodtunk el egymástól, csodálatos másodpercek voltak! A szám véget ért, a diákok elindultak haza felé, már csak páran maradtunk ott, de mi továbbra is ott álltunk középen, egymást nézve, mosolyogva.

-Ha előre tudom, hogy ilyen unalmasak lesztek, nem is kezdek bele a szervezkedésbe-szólalt meg egy idő után Daisy.

-Mi a fenéről beszélsz?-kérdeztem.

-Mit gondolsz puszta véletlenségből lettetek bálkirály és királynő?-folytotta vissza a mosolyát Lewis.

-Ti...?

-Lehet, hogy egy kicsit besegítettünk-felelte Andy.

-Szeretlek Titeket!-néztem végig rajtunk, és megpróbálkoztam a lehetetlennel, vagyis megölelni mindenkit. 

-Végre vissza kaptunk titeket!-mondta Sasha, mire mind bólogattak.

Éreztem, hogy nem bírom vissza tartani a könnyeimet, de ez most más volt, mint eddig. Ezek most kivételesen öröm könnyek voltak!