~56. fejezet~

Először is köszönöm a 30 feliratkozót és a több mint 14.000 oldalmegjelenítést! Szuperek vagytok! A másik dolog, hogy az 57. részt is elkezdtem írni, ebbe lesz majd egy viszonylag nagy, idő beli ugrás, de erről majd legközelebb fogok többet mondani. A hétvégén jön a Happily új része, ebben a blogban a következő részt pedig hozom, ha elkészültem vele. Remélem holnap, legkésőbb holnapután kint lesz. 
Nem is tudom, mi mást mondhatnék még... Ja igen, a megjegyzéseket is köszönöm Nektek! Az 56. fejezethez jó olvasást kívánok és kíváncsian várom a véleményeket!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~ 

Haza mentünk felvenni egy kényelmesebb ruhát, majd elindultunk a partra. Mérhetetlenül hálás vagyok a többieknek, amiért kitervelték ezt az egészet, és így vissza kaptam azt a lányt, akit a világon legjobban szeretek. 

Az utcán sétálva végig egymás kezét fogtuk, még véletlenül sem engedtük el a másikat. Mindkettőnk arcán széles mosoly terült el, egyszerűen képtelen voltam nem Őt nézni. 

-Harry... ha elmondok valamit nagyon ki fogsz borulni?-szólalt meg, mikor már majdnem oda értünk.

Sejtettem, hogy mit szeretni mondani, már fel voltam rá készülve, ezért csak bólintottam.

-Mikor elmondtad, és én elrohantam, Andy-hez mentem, de ezt már te is tudod. Dühös voltam, csalódott és bosszúból megcsókoltam Őt, sőt majdnem több is történt... Fogalmam sincs mi ütött belém, és hogy miért tettem, csak teljesen össze voltam zavarodva. Ne haragudj kérlek!-állt meg egy pillanatra, majd szembe fordult velem.

Kicsit sem lepődtem meg, hiszen pontosan tudtam, hogy megfogja tenni, mégis egy kicsit csalódott voltam. De nem akartam veszekedni, hisz annak semmi értelme nem lenne. Viszont egy valamit nem értettem:

-Mi az hogy csak majdnem?

-Hát én... Andy... észnél volt.

Szóval ő simán megtette volna... Rosszul esett, de furcsa mód, nem volt olyan nagy fájdalom, és nem is voltam csalódott. Ez az időszak mindkettőnknek rossz volt, és sok hülyeséget követtünk el, de magunk mögött kell hagynunk őket.

-Bocsáss meg!-nézett rám könyörgőn.

-Nem haragszom Rád!-mosolyodtam el halványan.

-Tényleg?

-Hát persze. Nem akarok még egy veszekedést. Felejtsünk el mindent, ami az elmúlt másfél hétben történt! Semmi értelme a történteken töprengni vagy mérgelődni. Hülyeségeket csináltunk, de innentől kezdve, majd jobban oda figyelünk egymásra, oké?!

-Oké!-nyomott egy apró puszit a számra.

Folytattuk utunkat, s 2 perc elteltével már ott is voltunk. Mi érkeztünk meg utolsónak, már mindenki a hatalmas, kockás pokrócokon ült, vagy éppen feküdt. A tábortűzhöz már össze gyűjtöttek egy adag, száraz fát, pedig még nem is sötétedett. 

Mi is letelepedtünk közéjük. Boo szorosan mellém bújt, fejét a vállamra hajtotta, mire én megpusziltam a fejét. Mélyen beszívtam haja jellegzetes illatát,s igyekeztem bekapcsolódni a beszélgetésbe, de mivel nem igazán ment, inkább feltettem egy kérdést, amin már egy ideje agyaltam:

-Mégis hogyan tudtátok elintézni, hogy mi nyerjük meg?

-Óóó, nagyon egyszerűen. Egész éjszaka fent voltunk, és szóró lapokat írtunk, másnap szétosztottunk, hogy szavazzanak rájuk, mindenkiről megnéztük, hogy kire adja a voksát, és aki nem Nektek, azt halálosan megfenyegettünk-válaszolt Rachel, halál komoly arccal.

-Hogy mi?-kérdezte helyettem is Brooklyn.

-Nyugi, csak vicc volt. Vagyis az első fele igaz, a fenyegetés már nem. Normális emberkék járnak a sulinkba, nyílván mindenki a szerelmes párra szavazott, akik éppen haragba voltak, hogy most romantikus módon kibéküljenek-mondta Sasha.

-Szóval azt mondjátok, hogy az egész suli ránk szavazott?-kérdeztem hitetlenül.

-Hát persze! Na jó, persze nem tudhatjuk, hogy mindenki, vagy a legtöbb ember, de mivel ti nyertetek, ez nem számít. Mindenki ismer titeket a suliba, hiába alig egy hónapja vagytok itt-szólalt meg Andy is.

-Hát én ezt nem értem... Miért lenne érdekük, hogy nekünk jó legyen és megint együtt legyünk?-kérdezősködött tovább a barátnőm.

-Még mindig nem értitek, ugye?! A szerelmetek mindenkinek példát mutat! Hiszen fiatalok vagytok, és ebben a korban ritka ez a szeretet, és össze tartozás. Szeretnek együtt látni titeket az emberek!-magyarázta Daisy.

Elgondolkoztam rajta, hogy vajon igaza van-e... Végülis van abban valami amit mond. Vagyis most már kezdem elhinni, hogy a mi szerelmünk tényleg erős, mert a kapcsolatunk ezt is túlélte. Meg egyébként is mindenki ezt mondja, bele értve Kate-et is. 

-Mindig is arról álmodtam, hogy én legyek a suli álom párjának egyig tagja!-nevette el magát Boo, ebből is tudtuk, hogy természetesen nem gondolja komolyan. 

Beszélgetésünk során rengeteg minden szóba került. Rengeteg kérdés felmerült, amelyre mindannyian megadtuk a választ. De ami az egyik kedvencem volt az a 'mit utálunk a legjobban?' kérdés volt. A válaszok pedig elgondolkoztatóak voltak:

-Rasszizmus.

-Erőszak.

-Előítélet.

-Nagyképűség.

-Kishitűség.

-Kapzsiság.

Csak belső tulajdonságokat soroltunk fel. Az emberiség generációról generációra változik, de sokszor a lehető legrosszabb irányba. Nem hogy fejlődnénk, pont ellenkezőleg. Mindenkinek egyre több rossz tulajdonsága lesz, így pedig a világ egyre kegyetlenebb lesz és ez ellen mi nem tudunk tenni, akárhogy is szeretnénk.

-Már csak egy év és alig egy hónap így együtt-mondta szomorúan Max.

-Nem sokára érettségi, aztán lehet, hogy már soha többet nem találkozunk....

-Ne mondj már ilyet! Mindent lehet, csak akarni kell!-hívta elő a pozitív oldalát Sasha.

-De ki tudja, merre sodor minket a világ... Valószínűleg a bolygó különböző pontjain fogunk kikötni. Megyünk fő sulira, dolgozni, lesz családunk. Hiába szeretjük egymást. Hiába vagyunk így együtt, bármi megtörténhet velünk-távolodott el a jelentől Daisy.

-Hagyjuk már ezt a gyászos hangulatot! Inkább élvezzük ki az időt, amit együtt tölthetünk aztán majd lesz, ami lesz!-tanácsolta Mike, mire George felmutatott egy üveg... gyerek pezsgőt.

Egyszerre harsant fel a nevetésünk, tőlünk víz hangzott fél Brighton, de nem ez senkit sem érdekelt. Az volt a célunk, hogy ezt az estét boldogan töltsük el, s ez sikerült is. Mindenki arcán széles mosoly ült. Igen, vannak és lesznek is nehézségek az életbe, de ez a nem ráébresztett valamire: soha nem szabad búslakodni a múlt vagy esetleg a jövő miatt. A jelenben kell élni, és minél jobbá tenni azt. A nap tanulsága: Élj a percnek, mert minden más bizonytalan!

Egész végig csak röhögtünk, sztorizgattunk. Hallgattuk a többiek közös sztorijait, de Boo-ra és rám is örömmel figyeltek, ha mesélni szerettem volna valamit. Mióta itt vagyunk, talán kijelenthetem, hogy mindenkit sikerült kiismernünk. Azt hiszem titkaink sincsenek egymás előtt, ezek után pedig pláne nem lesznek. Pont olyanok voltunk, mint a legelső osztályommal. Őket is szerettem, de valahogy ez most sokkal másabb. Vagyis sokkal jobb. Érettebbek vagyunk, jobban tudjuk értékelni a dolgokat... Felnőttem. A sok rossz miatt hamarabb kellett önállósodnom, mint ahogy azt Édesanyám eltervezte, de nem bánom. Korábban semmi sem volt jó anya nélkül, és természetesen most is fáj, ha rágondolok, de ha őt is nem is pótolhatják, itt vannak a barátaim, apu, Kate és a legfontosabb, Brooklyn. Ő az a lány, aki helyre rakta az egész életemet, és akinek köszönhetően újra normális gyerek lehetek. Nem kell attól félnem, hogy valaki túlságosan közel kerül hozzám, s egyszer majd elveszítem, ha tovább költözöm. Van otthonom, és nem szeretnék innen elmenni, hiszen itt van mindenki, aki számít! Itt van az életem. Itt, ahol a családom és a barátaim élnek.