~62. fejezet~

Borzalmasan sajnálom, amiért ilyen sokára hoztam az új részt, de képtelen voltam írni. Egyszerűen nem voltam olyan állapotban. Rengeteget fájt a fejem, és beteg is lettem, de gondolom ez titeket annyira nem is érdekel, szóval nem is beszélek tovább a bajaimról.
A részről nem tudom mit mondjak... Hosszúsága a szokásos: se nem rövid, se nem hosszú, de ha választanom kéne, akkro inkább rövid. A tartalma.. nos nem történik benne túl sok minden, de újabb dolgokat tudhattok meg Harry múltjáról. Őszintén ezt a részt nem terveztem bele írni, de ez csak úgy jött, s gondoltam nem egy rossz ötlet, de ezt döntsétek el ti! A Happily című blogom ideiglenesen szünetel, magán jellegű problémák miatt. Ne felejtsétek el, hogy kedden jön a különleges bejegyzés! A következő részt hozom, ha megírtam. Jó olvasást!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

-Brooklyn!-kiabáltam fel barátnőmnek körülbelül századszorra.-Le fogjuk késni a gépet!

-Jól jegyezd meg, hogy én soha sehonnan nem kések!-jelent meg az utazó táskájával, amit természetesen azonnal elvettem volna tőle, ha engedi.-Elboldogulok egyedül is, de azért köszi.

Tudtam, hogy mire gondol. Azt hiszi, a betegsége miatt, esetleg sajnálatból szeretnék neki segíteni, holott én csak teljesítettem férfi kötelességemet. Meg egyébként sem fogom hagyni, hogy a menyasszonyom cipekedjen. De végülis ő vitte a táskáját. A jegyeket már másnap lefoglaltam, mikor megkértem Boo kezét, szerencsére még voltak szabad helyek, így semmi nem állt a tervünk útjába. Most hajnali öt óra van nálunk, Amerikába még csak csütörtök van, de mire oda érünk, már átlépünk a mai napba. Körülbelül 3 órát leszünk ott, aztán rohanunk vissza a reptérre, s már röpülünk is haza. 

Gondosan bezártuk az ajtót, miután meggyőződtünk róla, hogy semmit sem hagytunk bekapcsolva, Cara-t átvittük erre a kis időre Mary-ékhez, majd beszálltunk a kocsiba, amit aztán a repülőtér parkolójában hagytuk, mivel apuék nem sokára jönnek vissza, s majd akkor haza viszik. Épp hogy, az utolsó percekbe tudunk becsekkolni. Körülbelül egy óra várakozásra kellett számítanunk a felszállásig. Igaz, a reptér tele volt különböző boltokkal, de Brooklyn nem akart körbe nézni. Túl fáradt volt, azt mondta ő marad, viszont én menjek, ha szeretnék. De nem akartam. Fölöslegesnek tartottam, hogy bármit is vegyek. Boo azt mondta, ő semmit nem kér, csak velem szeretne lenni, s házasodjunk össze. Én pedig nem vitatkoztam vele, nem készültem semmivel, hiszen ő is betartotta amit én kértem a szülinapomon. Meg egyébként sem voltunk olyan nagyon ajándékozós emberek. Egymás szeretetét kértük, és mindig megadtuk. Ennyi volt számunkra egy születésnap vagy egyéb ünnep. 

Két egymás melletti széken foglaltunk helyet a reptérnek azon részén, ahol a beszállásra várakoztunk. Megfogtuk egymás kezét, Boo pedig fejét a vállamra döntötte, s egy puszit nyomtam a homlokára.

-Most már én is berúghatok teljesen legálisan-szólalt meg nevetve.

-Amerikába még nem. Ha jól értesültem, ott csak 21-től számít felnőttnek az ember.

-Amúgy sem szeretnék lerészegedni, csak úgy mondtam. Az első napomat tizennyolc évesen nem idiótaságokat énekelve, és bénán táncolva akarom tölteni, meg egyébként sem tenne jót az alkohol.

-Legalább most már tudom, hogy mit tesz veled a pia!-jegyeztem meg viccelődve.

-Még soha sem ittam egy cseppet sem. Így valójában én sem tudom, csak felsoroltam a leggyakoribb 'mellékhatásokat'.

-Én ittam, de még soha nem rúgtam be annyira, hogy hülyeségeket csináljak. Mielőtt Londonba mentünk volna, egy olyan suliba jártam, ahol cikinek tartották, ha nem mérgezed magad alkohollal, droggal vagy cigivel. A tanárokat nem érdekelte, hogy a diákok mit csinálnak iskola után. Ledarálták az anyagot, majd hagyták hogy menjenek bulizni, és a legdurvább, hogy a szülőket sem zavarta. Az összes gyerek tönkre tette magát, le merem fogadni, hogy páran már meg is haltak közülük. 

Tényleg borzalmas volt az a hely. Szerencsére csak három hónapig voltunk ott. Minden bűzlött az alkoholtól és a többitől. A szülők leszarták, hogy mit csinál a gyerekük. Csoda hogy egyáltalán bárki is bejárt az órákra. Habár miért ne tették volna?! Semmit nem csináltunk. Nem volt felelés, a dolgozatoknál meg mindenki puskázott: ez volt az egyetlen alkalom, mikor kinyitották a tankönyveket.

Soha nem piszkáltak ott, nem érdekelte őket, hogy ki vagyok. Megpróbáltak rá venni az összes ön pusztító baromságra. Egyetlen egyszer velük tartottam egy buliba, nem akartam kilógni a sorból. De amit ott láttam az szörnyű volt. Körülbelül mindenki 15 év körül lehetett, viszont a kinézetük nem ezt mutatta. A lányok többségén szinte nem is volt ruha. Részegen vagy éppen beszívva ültek a szakadt kanapén, de azok sem zavartatták magukat, akik a földön fetrengtek. Füst szagot éreztem, s a levegő állott szagát. Alig fél órát töltöttem ott, még az is sok volt. Akkor megfogadtam, hogy én soha nem fogom így tönkre tenni magamat. A legborzasztóbb az egészben, hogy ők ezt menőnek hitték. 

Az eddig várt hang felszólított minket a beszállásra. Elővettük a repülő jegyet, meg az útlevelünket, s így sikeresen feljutottunk a gépre. Természetesen egymás mellett foglaltunk helyet. Boo ült az ablaknál, én középen, jobb oldalamon pedig egy középkorú nő.

-Te már utaztál repülőn?-tette fel a kérdést barátnőm.

-Persze. A sok utazgatás miatt elég sokszor. Miért?

-Mert félek! Nekem ez az első!-vallotta be, s én nem bírtam ki nevetés nélkül.-Ne már! Ez nem vicces!

-Ne haragudj, csak úgy mondtad, mint aki a legnagyobb félelmén megy keresztül.

-Nem állsz messze az igazságtól. Mi van ha lezuhanunk?

-Szerintem te túl sok filmet nézel, nem fog semmi történni. Meg úgy sem fogod kibírni az egész utat ébren. 

-Már most álmos vagyok.

-Akkor aludj-feleltem, mire fejét a vállamra döntötte, ahogy pár perccel ezelőtt is tette.

A fül hallgatót elővéve, bekapcsoltam a zenét, s egy újságot vettem elő, hogy ne unjam halálra magam. Soha nem tudtam repülőn aludni, és tudtam: ez most sem lesz másképp.

Felszállás után végig járták a repülőt a légiutaskisérők a kocsival, melyen minden féle élelem volt, én mégis egy pohár kávéra vágytam. Semmi étvágyam nem volt, viszont baromi fáradt voltam. A sötét folyadékot apró kortyokként ittam, a zene hallgatás közben. Brooklyn elaludt, álmában pedig a karomat szorongatta. Sejtettem, hogy rosszat álmodik, akkor szokott ilyet csinálni. Apró puszit nyomtam a fejére, hátha ettől megnyugszik. 

Két zene közti váltásnál hangos zajra lettem figyelmes. Azonnal kirántottam a fülemből a fülhallgatót, s a hang irányába fordultam. Egy lány és egy fiú veszekedtek, a hallottak alapján valami teljesen értelmetlen dolog miatt. Barátnőmre néztem, aki felkelt a veszekedésre. Fáradtan pislogott párat, majd szólásra nyitotta a száját. Fogalmam sem volt, hogy mit akar mondani, s féltem a következményektől. De aztán, mikor kiejtette a száján az első szavakat, már tudtam, hogy mire gondol. Tudtam, hogy mit akar mondani Nekik.