~40. fejezet~

Sziasztok. Ismét egy kerek számhoz érkeztünk, és még valahogy mindig úgy érzem, hogy messze van a vége. De most nem is ez a lényeg. A részről annyit mondanék, hogy nem lett a leghosszabb, de talán mondhatom tartalmasnak. 
Azt hiszem most nem is akarok több mindent mondani. Kíváncsian várom a megjegyzéseket, mert ht mégis csak a 40. rész. Szóval jó olvasást és várom a véleményeket.

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

Reggel ahogy kinyitottam a szememet, finom illatokat éreztem. A hasam jelzésképpen azonnal megkordult, én pedig már indultam is le a konyhába, ahol mint később kiderült Kate szorgoskodott.

-Szép jó reggelt!-üdvözöltem mosolyogva, majd helyet foglaltam az egyik széken.

-Neked is!-nézett rám egy pillanatra, majd tekintete azonnal vissza vándorolt a palacsintára, amit éppen sütött.

-Többiek?

-Sam elment megvenni a tankönyveiteket, mert állítólag ebben a suliban, teljesen másból tanítanak, mint az előző sulitokba. Brook pedig még alszik, bár fogalmam sincs, hogy hogy lehet ilyen sokat aludni...

Ötletem sem volt, hogy hány óra lehetett, ezért rápillantottam a falon lévő órára. Fél tizenegy. Persze nem véletlen, hogy ilyen sokat aludtunk. Tegnap nagyon későn feküdtünk le.. Vagyis ha pontosan akarok fogalmazni, akkor ma feküdtünk le túl korán. Ugyanis vagy hajnali fél kettő lehetett, mire mindenki elvonult a saját szobájába. A vacsoránk is hosszú volt, bár akkor leginkább a beszélgetésen, nem is az evésen volt a hangsúly. Aztán mikor a szüleink elmentek aludni, én még átmentem Boo-hoz. Beszélgettünk is egy kicsit, de leginkább csak csöndben néztük egymást, mintha csak némán tudtunk volna kommunikálni. Néha egyszer-egyszer megcsókoltuk egymást és össze bújtunk. Mindig is imádtam az illatát, mert az annyira Ő. Ezer közül is felismerném Boo illatát, és egyszerűen nem bírok betelni vele.

Gondolataimból egy (pontosabban kettő) kéz zökkentett ki, ami a szememet eltakarva megakadályozta, hogy megnézzem a 'támadómat'. Természetesen semmi szükség nem volt rá, mert a már előbb említett illata rögtön lebuktatta. Megfogtam két apró kezét, majd miután finoman leemeltem őket az arcomról, közelebb húztam magamhoz a barátnőmet, aki egy puszit nyomott az arcomra. 

Megkerülve a széket, leült az ölembe, és nyakamat átkarolva fejét a vállamnak döntötte. Karjaimat a dereka köré fontam, és mélyen beszívtam az általam annyira imádott illatot. 

-Hogy aludtál?-tette fel a kérdést mosolyogva.

-Jól... És te?!

-Szuperül! Végre tudtam normálisan aludni! És még szépet is álmodtam, bár nem igazán emlékszem rá.

-Hát akkor honnan tudod, hogy jó volt?!

-Mert te is benne voltál!-nyomott egy apró puszit a nyakamra.

-Na fiatalok. Kész a reggeli!-rakott le elénk egy-egy tányért Kate, középre pedig még egyet, ami jól meg volt rakva palacsintával.

-Már nem azért, de te hány embernek sütötted ezt a sok kaját?-tette fel a kérdést Brooklyn, miközben átült a mellettem lévő székre.

-Természetesen visszük a szomszédoknak! Remélem nem gondoltad komolyan, hogy nem mutatkozunk be. Vagyis csak ti ketten, mert mi már túl vagyunk rajta!

-Én meg azt remélem, hogy ezt most nem komolyan mondtad!

-Mert?

-Én nem fogok bájologni a szomszédoknak egy tál palacsintával a kezembe!-harapott bele a kezében tartott ételbe Boo.

-Maradj már! Tök jó fejek, majd meglátod. Mellettünk egy kedves házaspár van, egy 5 éves kislánnyal. Velünk szembe pedig egy idősebb néni, akinek van egy huskyja.

-Tényleg?-csillant fel a szeme.

Már kezdek hozzá szokni, de néha azért meg tud lepni a hangulat ingadozásaival. Az egyik pillanatban még fel van háborodva, hogy Kate feladatokat sóz rá, aztán pár perccel később már örül annak, hogy mehet a szomszédokhoz.

-És ennek miért is örülsz ennyire?!-kérdeztem értetlenkedve.

-Mert mindig is szerettem volna egy huskyt, csak ap... vagyis Bob utálta a kutyákat, meg azt hiszem allergiás is volt rájuk. Aztán később ugye megint nem lehetett, most meg már rájöttem, hogy nem nagyon lenne időm rá-mondta izgalomtól csillogó tekintettel.

Kate közben elhagyta a helyiséget, így ismét kettesbe maradtunk. Rengeteg palacsintát megettünk, de ennek ellenére még egy csomó maradt. Két felé szedtük, és mindkét adagot becsomagoltuk. 

Boo röpke fél óra alatt el is készült, ami nála elég gyorsnak számít, de ennek ellenére gyönyörű volt, mint mindig. Haját egy copfba össze fonta, és egy kis szempilla spirállal tette még gyönyörűbbé az egyébként is varázslatos szemét. Szűk farmert, és fekete hosszú ujjút viselt, boka csizmával. Lebaktattunk a konyhába, majd kezébe vette a tál ételt. Elköszöntünk Kate-től, és már mentünk is a mellettünk lévő házhoz. Az épület jóval kisebb volt, mint a miénk, de azért mégsem túl apró. Pont egy olyan családnak való, mint akik laknak benne. Kívülről olyan kis egyszerűnek tűnt, és úgy gondoltam, hogy ez belül sem lehet másmilyen. Barátnőm vékony ujját a csengőre helyezte, majd megnyomta azt. Halk csörgést hallottunk, ami bizonyára bent sokkal hangosabb volt. Egy nálam magasabb, középkorú férfi nyitott ajtót, nyomában a kislányával. 

-Jó napot! Ő Harry Styles, én pedig Brooklyn Sparks vagyok. A napokban költöztünk a szomszédba, és hoztunk önöknek egy kis finomságot!-nyújtotta felé a kis 'ajándékunkat' Boo.

-Sziasztok. Én Pete Wite vagyok-fogott mind kettőnkkel kezet.-És tegezzetek nyugodtan, annyira szerintem még nem vagyok idős.

-Sziasztok-köszönt félénken a kislány, majd vékonyka hangján bemutatkozott.-Angel vagyok.

-Örülök, hogy megismerhetlek, Angel-guggolt le hozzá barátnőm, majd gyengéden kezet rázott vele.

A háttérben egy csinos, Pete-tel körülbelül egy idős nő jelent meg. A bemutatkozásából kiderült, hogy Mary-nek hívják.

-Szeretnétek megnézni a szobámat?-kérdezte Angel, egy halvány mosollyal az arcán.

-Hát az a helyzet, hogy nekünk még el kell mennünk egy nénihez, és egyébként is: előbb a szüleiddel kéne ezt megbeszélni nem?-guggolt le ismét Boo, és kedvesen beszélt a kislányhoz.

Angel kérdőn nézett fel édesanyjára és édesapjára, akik csak ennyit mondtak Brooklyn-nak: 

-Természetesen bejöhettek, ha van kedvetek!

-Légyszii, gyertek!-nézett ránk a lány kiskutya szemeivel.

-Figyelj, akkor egyezzünk meg, oké?! Ha mindent elintéztünk, akkor vissza jövünk! Rendben?

-Jó, de siessetek!

-Persze, ahogy tudunk jövünk. Csak tudod egy új házzal sok munka van, és csak szombaton érkeztünk. De sietünk, aztán ha elengednek, akkor te is átjöhetsz hozzánk. Megegyeztünk?

-Igen-jelent meg egy széles mosoly az arcán.

-Akkor majd jövünk. És köszönjük a meghívást!-szólaltam meg én is.

-Ugyan, mi köszönjük az édességet, meg azt hogy engedtetek Angel kérésének.

-Na, mi megyünk is. Szerintem olyan négy-öt fele jövünk majd-mondtam, hiszen apu azt mondta, hogy ma még sok dolgunk lesz, bár azt nem tudom, hogy pontosan mire értette.

-Sziasztok!-köszöntünk el egymástól, majd miután felvettük a másik adag palacsintát, át mentünk a szembe szomszédhoz.

Most én csöngettem be, és pár másodperc múlva egy idős, ráncos bőrű néni nyitott ajtót. 

-Sziasztok. Ti biztosan az új lakók vagytok. Igazam van?-mosolyodott el, mellette pedig egy kutya jelent meg.

-Igen, ő Brooklyn Sparks, én pedig Harry Styles vagyok-mutatkoztam be illedelmesen.-Hoztunk önnek egy kis palacsintát.

-Nagyon szépen köszönöm, aranyosak vagytok. Az én nevem Grace. És bemutatnám Nektek az én egyetlen társamat, a kutyámat. Ő Cara-simogatta meg kedvence fejét.

-Gyönyörű! Látszik rajta, hogy sokat tetszik gondozni!-nézte folyamatosan az ebet Boo.

-Igen, igyekszem. Bár sajnos nem tudom olyan sokszor sétáltatni, amennyiszer én szeretném. A lábam sajnos nem mindig engedi-mutatott botjával az említett végtagjára.

-Én nagyon szívesen segítek önnek. Imádom a kutyákat, főleg a Husky-kat. 

-Igazán? Az nagyon jó lenne. Megtennéd, hogy leírod ide a telefon számodat? És akkor majd felhívlak...-vett elő a köténye zsebéből egy kis jegyzet tömböt.

Brooklyn pillanatok alatt felfirkantotta a számokat a nevével együtt, majd vissza adta Grace-nek. Barátnőm nem bírta megállni, hogy ne simogassa meg Cara-t. Teljesen oda volt az állatért, és nem csodálom, mert tényleg nagyon szép volt. Én is megsimogattam: a szőre puha volt, és jó vastag. 

Pár másodpercre rá, telefon csörgést hallottunk. Grace elővette a telefonját, és azt mondta, hogy ezt muszáj felvennie. Természetesen, miután elköszöntünk, haza mentünk, hiszen nem akartuk zavarni. 

Boo-ra néztem, aki csak folyamatosan mosolygott. Megálltam egy pillanatra a lánnyal szembe, és arcát a két kezem közé fogtam. 

-Most már boldog vagy, ugye?!-kérdeztem. 

-Igen! Minden olyan tökéletes. Már van egy barátunk, egy szuper suliba fogunk járni.. A szomszédaink is szuper aranyosak, anyuékkal is minden rendbe jött, és ami a legfontosabb, hogy együtt vagyunk itt! Szeretlek, Harry-nézett mélyen a szemembe. 

-Én is Téged, Boo!-húztam közelebb magamhoz, majd megcsókoltam.

Az utcán csak mi ketten voltunk, valószínűleg sokan éppen dolgoztak. Éreztem rajta, hogy most tényleg igazán boldog és nem csak úgy mondja. Mindketten boldogok voltunk, és akár mi is volt régen, most már magunk mögött kell hagyni és csak is kizárólag a jövőre koncentrálni!