~41. fejezet~

Sziasztok! Egy új résszel jelentkezem ismét, ami szerintem viszonylag tűrhető lett. Egy kicsit rövidnek tűnhet, de csak azért mert ebben inkább leírások vannak, és kevés a párbeszéd. Túlléptük a 11.000 oldalmegjelenítést, aminek én nagyon-nagyon örülök. Köszönöm Nektek, ez mind a ti érdemetek. Valamint köszönöm a megjegyzéseket, mindig örülök, mikor meglátom, hogy kaptam egy újabbat, és igyekszem mindig válaszolni rájuk.
Azt hiszem ennyi lettem volna én.. Vagyis utólag is boldog mikulást. Na de most már abba hagyom a szövegelést. Jó olvasást és várom a véleményeket.

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Mikor haza értünk Sam egy nagy kupac könyvvel várt minket, amik mint ahogy később kiderült, a tankönyveink voltak. Természetesen mindegyiket el kellett látnunk címkékkel, így hát felcipeltük őket az emeletre. Előkerestem a szeptemberről maradt vinyettákat, majd a közös helyiségbe letelepedtünk, néhány tollal a kezünkbe. Én elvettem Harry-től a könyveket, ő pedig tőlem, és egymást tankönyveit címkéztük fel. Én igyekeztem a legszebb betűimmel leírni Harry nevét, és a fiú is hasonló képpen tett. A kupac tetejéről leemeltem a matek könyvet és mosolyogva néztem a 'Brooklyn Sparks' feliratot. Nem azért, mert annyira szeretem a nevemet, hanem mert még soha nem láttam ezt a két szót Harry kézírásával. Sőt ha így vissza gondolok, én sem írtam még le a fiú teljes nevét. Viszont a suliba már jó párszor láttam az írását, így bárhol felismerném. Ahhoz képest hogy fiú, szerintem nem ír olyan rondán, de azért szépnek sem mondanám.

A szobámba kinyitottam az egyik fiókot, és elővettem a megmaradt, üres füzeteket... Hát nem volt túl sok, hiszen mindössze 2 darabot találtam.

-Te hányat találtál?-mentem át Harry-hez, aki az egyik doboz mélyén kotorászott (tipikus pasi: persze hogy még nem pakolt ki mindent).

-Egyet-mutatta fel egy széles mosoly kíséretében az említett darabot.

-Hát jó.. akkor akció indul!-mentem a lépcső felé, hogy eljussak anyu szobájáig.

Mivel a saját hálójába nem találtam, így átmentem a dolgozó szobájába. A gép előtt ülve találtam Rá, rengetek papír között.

-Mond gyorsan!-nézett rám egy pillanatra.

-Összesen csak 3 füzetünk van, és hát kéne venni párat-utaltam arra, hogy szükségünk lenne egy kis pénzre.

-Tessék, itt van pénz!-nyomott a kezembe egy bizonyos összeget.-A maradékból mennyetek el ebédelni, vagy ahova akartok, de ne szokj hozzá ehhez. Csak egy kivételes alkalom, hiszen tudod, hogy mit beszéltünk meg!

-Köszönöm!-pusziltam arcon, és már el is hagytam a kis helyiséget.

Igen, valóban megbeszéltük, hogy Harry-nek és nekem is kell majd dolgozni a cégnél, szóval unatkozni biztos nem fogunk.

Barátomnak is sikerült egy kis pénzt szereznie édasapjától, így semmi nem állta utunkat, hogy bele vessük magunkat az első Brighton-i bevásárlásunkba. 

Az utcára kilépve tulajdonképpen fogalmunk sem volt, hogy merre kell menni, de végül elindultunk csak úgy spontán az egyik kis utcába. Az ajtók a világ összes színében pompáztak. Rózsaszíntől elkezdve a lilán át minden féle volt, de ez Angliába egyáltalán nem szokatlan, bár azt hittem, hogy Brighton sokkal másabb lesz. 

Addig céltalanul bolyongtunk, amíg nem találtunk egy utcai táblát, térképpel. A piros pöttyhöz viszonyítva nagyjából kikövetkeztettük, hogy merre lehet a pláza, de azért a biztonság kedvéért a telefonommal lefényképeztem, hátha a későbbiekben szükségünk lesz rá.

Kiértünk egy fő útra, ahol már rengeteg ember mászkált az utcákon. Furábbnál furább fazonokat láttam, de én örültem Nekik, hiszen pontosan ez volt az egyik dolog, amit imádtam Londonba. Tulajdonképpen ez a két város nagyon hasonlít egymásra, csak abban különbözik, hogy itt van tengerpart, és talán egy kicsit melegebb erre az idő is, mármint Angliához képest.

-Nézd!! Ott van!-mutattam az épületre, mikor végre oda értünk.

Gyorsabbra vettem a tempót, és szinte húztam magam után a pláza felé. Na igen... Sejthettem volna, hogy ő sem szeret ilyesmi helyekre járni, pláza nem egy lánnyal. Hiába is tagadnám, imádok vásárolni, nem véletlen hogy ilyen sok ruhám van (pontosabban csak volt, mert a felét eladományoztam).

A fotocellás ajtó kinyílt, ahogy közeledtem felé, én pedig beléptem rajta. Csodálattal néztem körbe, tekintetem boltról boltra járt, és akkor elhatároztam, hogy ide máskor is el fogok járni. Csillogó szemekkel bámultam az egyik kedvenc ruha boltomat, ami mint mindig most is tele volt a legújabb kollekció darabjaival.

-Füzetért jöttünk!-figyelmeztetett Harry.

-Tudom de nézd már milyen szépek-mutattam a kirakatban lévő csodálatos ruhákra

-Tudhattam volna, hogy nem lehet Veled vásárolni menni-forgatta gyönyörű szemeit.

-Jó, menjünk keresünk valami helyet, ahol lehet venni füzeteket, de ha marad pénzünk, feltétlenül vennem kell egy ruhát. Holnap suli, mégis csak ki kell néznem valahogy.

-Egy fél szoba megtelne a gönceidtől-nézett rám.

-De azok közül egyik sem elég jó ahhoz, hogy holnap azt vegyem fel.

-Hát persze. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy felveszel egy ,,ezeréves" pólót, ami már rég kiment a divatból-rajzolt idéző jelet a levegőbe.

-Olyan ünnep rontó vagy!

-Ne duzzogj, hanem inkább gyere, mert nap estig itt leszünk, és emlékezz vissza rá, hogy mit ígértél Angel-nek.

 Eszembe juttatta a szomszéd kislányt, aki azonnal belopta magát a szívembe. Gyönyörű szőke haj keresztezi azt az édes kis arcot, melyet kék szemei tesznek igazán különlegessé. Először félénk volt velünk, mikor becsöngettünk, de aztán össze szedte a bátorságát, és azonnal játékra invitált minket. Legszívesebben azonnal mentem volna vele, csak hát ugye hívott a kötelesség. Viszont ahogy elkészültem mindennel, megyek is át hozzájuk, hogy újra láthassam azt az őszinte, gyermeki mosolyt az arcán.

A mozgólépcsőn felmentünk a második emeletre, ahol meg is találtuk a keresett boltot. Tulajdonképpen a füzetek között is rengeteget válogattam, mert nekem sosem volt mindegy, hogy mibe írom az unalmasabbnál unalmasabb szövegeket, amit a tanárok diktálnak. Végül a természeti képekkel ellátott füzetek mellett döntöttem, Harry pedig a simák mellett tette le a voksát. Gyorsan kifizettük új szerzeményeinket, majd össze számoltuk a maradékot.

-Légyszi együnk már valamit! Éhen halok!-nyöszörgött a fiú.

Újra átszámoltam a megmaradt összeget, és rájöttem, hogy ha most eszünk, akkor bizony ebből a pénzből már nem veszek ruhát. Természetesen nem hagyhattam, hogy éhen haljunk, így egy sóhaj kíséretében elindultam az egyik gyors étterem felé. 

-Köszi. Megígérem, hogy kapsz majd tőlem egy ruhát. Amilyet csak szeretnél-nyomott egy puszit az arcomra, mire én halványan elmosolyodtam.

-Ne hülyéskedj, nem kell. Majd veszek magamnak máskor, csak találok valamit otthon, amit fel tudok venni. Csak nem gondolod, hogy hagyom hogy éhen halj!

10 perc múlva már egy két személyes asztalnál ültünk a sült krumplinkat eszegetve. Néha-néha mosolyogva egymásra pillantottunk, és tulajdonképpen nem is volt baj, hogy nem beszélgettünk. És magamnak is hazudnék ha nem vallanám be: ez sokkal jobb, mint a vásárlás. Imádom, mikor kettesbe vagyunk, és tudom, hogy ez egyre ritkább lesz a későbbiekben. Ha mindenki ilyen jó fej lesz, mint Andy, akkor sok baráttal fogunk gazdagodni, és így egymásra kevés időnk lesz, annak ellenére, hogy együtt lakunk. 

És a sok kihagyás után, újra vissza kell szokni a suliba, és újra tanulnunk kell, pláne ha ki akarjuk javítani ezeket a 'gyönyörű' jegyeket, amiket abban a bizonyos időszakban kaptunk, mikor össze voltunk veszve.

A nagy elmélkedésben fel sem tűnt, hogy fogytán van a krumpli, és az utolsó szemért egyszerre nyúltunk, minek következtében kezünk össze ért. 

-Legyen a tiéd!-engedte el Harry.

-Nem, inkább a tiéd!-engedtem el én is.

-Fele?-vonta fel kérdőn a szemöldökét.

Ismét felemeltem azt a szerencsétlen burgonyát, majd barátom is megragadta, és ketté törtük. Utolsó korty innivalónkat is elfogyasztottuk, majd kidobtuk a szemetet, és kezünkbe véve a füzetekkel teli szatyrot elindultunk haza felé. Vagyis elindultunk volna, ha tudtok volna hogy merre van az a haza. 

Viszonylag gyorsan kapcsoltam és eszembe jutott, hogy lefotóztam a térképet. Így hát elővettem a telefonomat, és miután megnéztük hogy pontosan melyik utcába vagyunk, igyekeztünk megtalálni a megfelelő utat. Körülbelül 2 perc múlva, már tényleg az otthonunk felé tartottunk. A tömött utcán kézen fogva sétáltunk, néha egy-egy szerelmes pillantást vetve egymásra. Boldog voltam és örültem annak, hogy itt lehetek életem szerelmével. Újra eszembe jutott Angel, és azt kívántam, hogy majd egyszer Nekem is ilyen gyönyörű kislányom legyen. Emlékszem, pár évvel ezelőtt elkezdtem tervezgetni, hogy hány gyerekem lesz, és hogy mikor fogok megházasodni. Helyesebbnél helyesebb partnert képzeltem el magamnak, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos emberrel fog megáldani a sors. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy Ő itt van nekem. Hogy ő kiáll mellettem és szeret engem a sok hülyeségem ellenére is. Ha eddig nem lettem volna biztos benne, most már határozottan ki merem jelenteni, hogy szerelmes vagyok ebbe a fiúba, és ez az érzés soha nem fog elveszni.