~43. fejezet~

Sziasztok! Új résszel jelentkezem, ami annyira nem lett hosszú, de tartalmasnak mondható. Köszönöm az előző részhez érkező megjegyzéseket, nagyon örültem neki. Bár még boldogabb lennék, ha bővebben kifejtenétek a gondolataitokat, mert őszintén kíváncsi vagyok rá. A következő rész, lehet hogy csak sokára fog érkezni, mert hát nem sokára karácsony és gondolom megértitek, hogy a fa alatt nem fogok írogatni, elvonulva a családtól.
Szóval.. ha addig nem jelentkeznék Békés Boldog Ünnepeket kívánok nektek, ja és ne felejtsetek el megjegyzést hagyni magatok után, lehetőleg minél hosszabbat.

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Ötletem sem volt, hogy Harry hová mehetett de időm sem volt, hogy ezen gondolkozzak. Angel nyughatatlan volt, és mindig csinálni szeretett valamit. Különböző játk ötleteket vetett fel, de mikor már mindketten elfáradtunk, letelepedtünk rajzolgatni. A kislány teljesen oda volt az eddigi 'műveimért', amiket megmutattam Neki. Az egyiket oda is adtam, hiszen nekem különösebben nincs szükségem rá, Angel-nek pedig ezzel mosolyt tudtam csalni gyönyörű arcocskájára. 

Mosolyogva figyeltem, ahogy a lap fölé hajolva húzza a vonalakat, és kevesebb mint egy óra múlva büszkén mutatta fel a rajzot. Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen tehetséges, és nem, nem csak megjátszottam. Olyan fiatal ez a kislány, és meglepő hogy milyen érett a gondolkozása, és ezek szerint rajzban is hihetetlenül tehetséges. Én mondom, nagy korában még sokra fogja vinni ez a lány.

-Milyen lett?-tette fel a kérdést, bár szerintem egyértelmű volt a válaszom.

-Fantasztikus! Nagyon ügyes vagy, Angel!

-Komolyan?-csillant fel a szeme.

-Persze! Bár azt nem mondom, hogy nincs hova fejlődnöd, mert mindenki haláláig tanul, de a korodhoz képest ez elképesztő!

-És segítesz nekem?-kérdezte egy angyali mosollyal, amire természetesen nem tudtam nemet mondani.

-Majd még megbeszéljük a szüleiddel is, hogy átjöhetsz-e párszor, és akkor gyakorlunk.

-Köszönöm!-ugrott az ölembe és egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra. 

Átöleltem apró testét, és már most a szívembe lopta magát. Az ölembe ültetve, vissza fordultam a lap felé, és folytattam az előzőleg elkezdett rajzomat, melyen egy lány szerepelt. Senkiről nem mintáztam, inkább csak a fantáziámra bíztam, ahogy máskor is szoktam.

Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy Angel meg sem szólal. Rápillantottam és mosolyogva állapítottam meg, hogy elaludt. Óvatosan felálltam, a karjaimba tartva a kis csöppséget, majd lementem a földszintre.

-Brooklyn, nem tudod h...-szólt azonnal anyu.

-Shhh! Ne keltsd fel!-pillantottam le Angel-re.

-Vigyázz, el ne ejtsd!-vált azonnal aggódó felnőtté.

-Anyuu! Nem vagyok már dedós, elbírok egy kislányt. Mindjárt jövök vissza, csak haza viszem-indultam az ajtó felé.

Anya kinyitotta nekem az ajtót, majd igyekeztem nem megbotlani valamiben. Sikeresen átértem a szomszéd házhoz, majd becsöngettem. Mary nyitott ajtót, aki amint meglátott, átvette tőlem a csemetét. Én ott maradtam egyedül, de úgy gondoltam csak nem fogják leharapni a fejemet, ha beljebb merészkedek. 

Mary amint lefektette a kicsit, vissza jött hozzám, és kedvesen rám mosolygott. Eszembe jutott, hogy mit beszéltük Angel-el, mielőtt elaludt, úgyhogy szóvá is tettem:

-Gondolom már láttátok, hogy a lányotok milyen tehetséges, és mivel én rajz suliba járok, arra gondoltam, hogy néha átjöhetne rajzolgatni, és így fejlődne is.

-Nézd, ha Neked nem gond, felőlem mehet. Legalább egy kicsit kettesben tudunk lenni a férjemmel, ugyanis mióta ő megszületett, erre nem is nagyon volt példa. De mindegy, gondolom ez Téged nem érdekel.. 

-Hát igazából nem akarok bele mászni más magánéletébe, soha nem voltam olyan fajta... Viszont, mit szólnál ahhoz, hogy ha megbeszélnénk egy napot, és akkor mindig elvinném? Így legalább ti is mindig eltudtok menni valahová-tettem egy javaslatot.

-Ez szuper ötlet... Viszont most nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt fizetni tudnánk.

-Úristen, dehogy is! Szó sincs ilyenről. Egyrészt nem lenne pofám pénzért csinálni, másrészt pedig nekem is jó, mert így még többet rajzolhatok, meg amúgy is szeretem a gyerekeket.

-Jajj, bocsánat, félreértettem! 

-Lehet hogy én fogalmaztam félreérthetően... De vissza térve az előzőre: holnap kezdjük a sulit, és akkor megkapjuk az órarendet, meg akkor mindent megtudunk a suliról, és utána feltétlenül egyeztetünk. Egy rendben?

-Persze! És köszönöm, hogy segítesz Angel-nek. Meg a mai délutánt is köszönöm.

-Ugyan, nincs mit. Bármikor!-mosolyogtam továbbra is, majd miután elköszöntünk, hazamentem.

Anyu a nappaliba ücsörgött, miközben a tv-t nézte. Leültem mellé, és kezembe véve a telefonomat, felmentem az egyik legismertebb közösségi hálóra. Andy adat lapjára mentem, és megnéztem az eddig feltöltött képeit, amik közül néhányat lájkoltam is. Volt egy osztály fénykép is, amin ha jól számoltam 14-en voltak. Mindenki nagyon szimpatikusnak tűnt, és ez egy még szélesebb mosolyt csalt az arcomra. Komolyan mondom ilyen jól még soha semmi nem alakult. Vissza emlékeztem a pár hónappal ezelőtti énemre. Akkor csak arról álmodoztam, hogy vissza kapjam az édesanyámat. Most pedig nem csak hogy Őt kaptam vissza, de itt van Sam és Harry is.

Apropó Harry: még mindig nem jött vissza, és ekkor már egy picit kezdtem aggódni, hogy hová tűnhetett.

-Nem tudod, hogy hová tűnt Harry?-fordultam anyu felé.

-Nem. Én is ezt akartam kérdezni, mielőtt vissza vitted Angel-t, mert Sam is elment Vele, de Ő azóta már haza ért.

-És Harry?

-Ő még nem. Fogalmam sincs, hogy hol lehet.

-És Sam nem mondott semmit?

-Nagyon titkolózott, és nem tudtam belőle kihúzni egy szót sem.

-Hát akkor azt hiszem nekem is fölösleges kérdezősködnöm. Mindegy, felmegyek a szobámba olvasni-álltam fel.

Amint saját kis birodalmamba léptem, az asztalon azonnal megláttam egy dobozt, ami rám várt. Az egész fekete volt, így eléggé feltűnő volt a lila ágyneműn. Fogalmam sem volt hogy ki tehette ide, hiszen Harry nem volt itthon. Így kizárásos alapon vagy Sam, vagy anyu, de én inkább az előbbire tippelnék.

Kíváncsian emeltem fel a tetejét, és elképedve néztem a benne lévő gyönyörű ruhát. Kezembe véve még jobban szemügyre tudtam venni, és akkor már biztos voltam benne, hogy ez az, amit délelőtt annyira néztem a kirakatban. Egy cetli esett a földre, amin olyan kézírás volt, amit ezer közül is felismernék, ezért is volt felesleges oda írnia nevének első betűjét:

,,Kapsz fél órát, hogy elkészülj. H."

Azonnal a fürdőbe siettem. Hajat mosni már nem volt időm, így egy hajfánk segítségével kontyba fogtam hosszú, szőke hajamat. Sminknek száj fényt, és szempilla spirált tettem fel egy kis alapozóval kiegészítve. Magamra vettem egy testszínű harisnyát, hiszen még csak tavasz van, és este azért a levegő még hűvös. Majd a gyönyörű, virágokkal díszített ruhát felhúztam. A hátán lévő cipzárral egy kicsit bajlódtam, de aztán sikerült megoldanom anélkül, hogy elszakadt volna a ruha, vagy kitörtem volna a karomat.

A szekrényemből egy kis táskát vettem elő, amely pont arra volt elég, hogy a telefonomat bele tegyem. Átdobtam a vállamon, majd az órára vándorolt a tekintetem: már csak egy perc maradt a megadott fél órából.

Villám gyorsan átrohantam a gardróbhoz, ahol előkutattam a sima, fekete balerina cipőmet, majd azzal a kezembe lerohantam a lépcsőn. Az ajtónál felvettem a lábbelit és egy boleró szerűséget.

-Hűha! Szép!-dicsért meg anyu, mikor meglátott.

Az előttem lévő nyílás záró kinyitódott, és az én egyetlen szerelmem lépett be rajta. 

-Szia!-köszöntöttem egy szájra puszival.

Gyönyörű zöld szemét végig futtatta rajtam, majd egy elégedett mosoly ült ki az arcára, melynek köszönhetően megint láthattam azokat az őrjítően aranyos gödröcskéket.

-Fantasztikusan nézel ki!-suttogta a fülembe, majd egy puszit nyomott halántékomra.