~45. fejezet~

Hello! Szomorúan tapasztaltam, hogy csak egy megjegyzést kaptam az előző részhez, azt viszont nagyon köszönöm. Valamint az új blogunkat is kevesen látogattátok. Vagyis csak a megjegyzések száma alacsony, feliratkozó már 4 van. Úgyhogy ezt nagyon szépen köszönöm. /nem tudom, hogy Ők itt vannak-e, és olvassák-e ezt a bejegyzést/. Egyébként ezen a linken találjátok meg az új blogot: http://happilywith1d.blogspot.hu
A részről annyit mondanék, hogy szerintem tűrhető hosszúságú lett, valamint tartalmasnak is mondanám. A következő részt, már csak karácsony után fogom hozni azt hiszem. Addig is kíváncsian várom a véleményeteket, remélem most több megjegyzéssel leptek meg, már csak azért is, mert nekem ez egy hatalmas öröm lenne karácsonyra!

Békés boldog ünnepeket kívánok Nektek, sok-sok ajándékkal és vidámsággal. xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Reggel anyu ébresztett, mivel másnap este elfelejtettem beállítani az ébresztőmet. Mivel egy kicsit késében voltunk csak egy almát ettem reggelire, és megittam egy pohár vizet, amit anyukám hozott fel nekem. Felvettem a már tegnap kikészített ruhámat, ami egy cső farmerből és egy sima, vajszínű pólóból állt. A fehér conversem-et szedtem elő a szekrényemből, amit fel is húztam a lábamra.
Miután fogat mostam, egy enyhe sminket tettem fel, hosszú, szőke hajamat pedig kibontva hagytam.
Átmentem a közös helyiségbe, ahol az asztalomon sorakoztak a tankönyvek. Viszont rájöttem, hogy fogalmunk sincs, milyen óráink lesznek ma, így csak fogtam a vázlat füzetet meg egy másik füzetet, amiket be is vágtam a táskámba a tolltartóm kíséretében.
Harry-t már nem találtam oda fent, így lementem a lépcsőn, és lélekben már megkezdtem a felkészülést az új napra.
-Brooklyn, remélem nem gondolt komolyan, hogy így kiteszed az utcára a lábadat!-nézett rajtam végig drága jó édesanyám.
-Most miért? Mi bajod van velem?-néztem végig a ruhámon.
-Az kislányom, hogy március van, és reggel még hűvös van! Felejtsd el, hogy te rövid ujjúban fogsz mászkálni.
-De anyuu! Nincs is itt lent pulcsim, és én biztos, hogy nem fogok még felmenni egyért. Így is késésben vagyunk!-néztem meg az időt a telefonomon.
-Tessék, vedd fel ezt!-vágta hozzám a pulcsiját Harry.
-Kösz, neked is jó reggelt-morogtam, majd magamra vettem a ruha darabot.
Hát mondanom sem kell, hogy vagy két számmal nagyobb nálam. Végül sikerült megoldanom, és nem volt olyan feltűnő a méret beli különbség.
-Mehetünk?-akasztotta le a kocsi kulcsot Sam.
Mivel ez az első napunk, és fogalmunk sincs hogy hol a suli, megkértük Őt, hogy vigyen el minket. Kevesebb, mint tíz perc múlva egy gyönyörű épület előtt álltunk meg. Nem volt olyan hatalmas, pont mint amilyennek elképzeltem.
Bementünk, és egy portással találtuk szembe magunkat, aki dühösen méregetett minket.
-Jó napot! Mi vagyunk az új diákok és az igazgatói irodát keressük-szólaltam meg, ha már az én 'bátor' barátom megkukult.
-Óó, gyertek! Már mondták, hogy jönni fogtok-szelte át a lenti részt, hogy eljusson a lépcsőig, mi pedig követtük.
Az egész suli 2 emeletes, az igazgatói iroda pedig legfelül van. A portás sietve szedte a lábát, gondolom mihamarabb vissza kellett mennie a helyére.
A kopogás után egy határozott 'szabad' szó hallatszott a fa ajtó mögül, így mi benyitottunk.
-Mr. Brown, megjöttek az új diákok-szólt a portás.
-Köszönöm, engedje be őket-hallottuk meg ismét mély, tekintélyt parancsoló hangját.
Mikor beléptünk az ajtón, körbe néztünk a kis irodába. Az bajszos igazgató a bőrszékében ült, a hatalmas asztala mögött, amely tele volt különféle papírral. Az egyik kupac tetejéről leszedett párat, amit a kezünkbe nyomott. Ki kellett töltenünk őket az adatainkkal. Ha jól láttam az egyik egy saját szekrényhez volt (amihez meg is kaptuk a kulcsot) a többi pedig mindenféle volt, ami szükséges egy iskolába.
-Rendben, akkor ezeken túl vagyunk. Itt van az órarendetek, és most gyertek le velem az osztályotokba-állt fel, mi pedig természetesen követtük.
Mivel már becsöngettek, az iskolára csend telepedett, csak a tanárok hangja hallatszott ki egy-egy teremből.
A folyosó legvégén található helyiségbe mentünk be, és minden szem ránk szegeződött. A tábla előtt álló tanár kedvesen ránk mosolygott, és ez egy kicsit megnyugvással töltött el. Tekintetemet végig futtattam a padokba ülő diákokon, és szinte azonnal megláttam Andy-t, aki egy aprót felénk intett, üdvözlés gyanánt. Elmondhatatlanul örültem neki, hogy egy osztályba kerültünk, mert így biztos lehettem benne, hogy nem leszünk egyedül.
Az igazgató és a tanárunk váltott egymással pár szót, majd a férfi elhagyta a termet.
-Én Mrs. Fitch vagyok. Mondanátok magatokról pár szót, hogy a többiek megismerhessenek titeket?-mondta a tanárnő.
-Brooklyn Sparks vagyok-kezdtem el én, mivel Harry nem volt hajlandó megszólalni.-Születésemtől kezdve Londonba éltem anyukámmal, apukám pedig egy kicsit bonyolult történet. 16 éves vagyok, és szombaton kötöztünk ide, Brighton-ba, mert örököltünk egy házat, és egyébként is fájó emlékek kötöttek az eddigi otthonomhoz. Életem a rajzolás, ezért nagyon örülök, hogy ebbe az iskolába járhatok. Remélem, Ti sem fogjátok bánni!
-Harry Styles vagyok, 16 éves. Rengeteg helyen laktam már, mert apukámnak olyan munkája volt, de most úgy néz ki, hogy sokáig fogunk itt maradni. Én a zene szakra fogok járni, mert állítólag van tehetségem az énekléshez, és zongorázni is tudok.
-Köszönjük szépen!-tette a vállamra a kezét Mrs. Fitch.-Bár most éppen történelem óránk lenne, de ha jól sejtem ti nem hoztatok felszerelést, mivel nem tudtátok az órarendet. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ez a nap megmarad ismerkedős napnak, hogy össze szokjatok. Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy mindenki elmondja a nevét!
És így hallgattunk végig 14 nevét: Daisy Smith ; David White ; Mike Hill ; Max Graham ; George Collier ; Lewis Pott ; Andy Pharell ; Sasha Fox ; Rachel Grey ; Josh Parker ; Jake Coel ; Zed Stirling ; Parker Corrigan ; James Hughes
Mindannyian már az első pillanattól kezdve kedvesek voltak hozzánk, kivéve az egyik lányt: Sasha Fox-ot. Nem mondott semmit, csak egyszerűen láttam a tekintetéből, hogy nem vagyok neki szimpatikus.
Leültünk az egyik padba, és mind a 14 osztálytársunk körénk gyűlt, és sorra tették fel a kérdéseket, amire mi szívesen adtunk választ.
-És ti akkor most... mármint ti akkor mostoha testvérek vagytok?-kérdezte azt hiszem Daisy.
-Úgy furcsa lenne smárolni-vágta rá kapásból Harry, mire mindenkiből kitört a röhögés.
-De akkor..várjunk csak! Nem értem... Miért költöztetek együtt? És miért laktok együtt? A szüleitek?-faggatózott tovább Zed.
-Ez most egy kicsit bonyolult. A lényeg annyi, hogy én apukámmal élek, Brooklyn pedig az anyukájával, és együtt vezetik a céget, amit a ház mellett örököltek. És idő közben a szüleink között is kialakult a kapcsolat-szólalt meg ismét a barátom.
-És ti mióta ismeritek egymást?
-2 és fél hónapja, de csak egy hónapja vagyunk együtt.
Már épp kérdeztek volna még egyet, mikor megszólalt a csengő. Mindenki azonnal felpattant, és mondták, hogy menjünk Velük.
-Gyertek! Megmutatjuk Nektek a sulit!-Daisy és Rachel ragadták meg a kezemet, és húzni kezdtek ki a folyosóra.

Nevetve követtem a többieket, és már nagyon vártam, hogy tüzetesebben is megnézhessem az új sulinkat. Szerencsére nem következett be az, amitől féltünk, és mindenki bír minket, kivéve Sasha-t. Végtére is most már kicsit sem bánom, hogy ide kerültem, mert Brighton egyszerűen tökéletes!