~48. fejezet~

Helló, ismét. Egy új (viszont rövid) résszel jelentkezem. Nem sokára pedig elérkezünk az 50. fejezethez, aminek én borzalmasan örülök, mert ez mégis csak egy szép nagy szám.
Valamint fel vagyok pörögve, mert kitaláltam, hogy mi lesz ennek a blognak a vége, meg már az egész folytatást tudom. Lehet, hogy nem fogtok neki örülni, de szerintem egy jó kis véget találtam ki.
Na szóval vissza térve erre a részre. Rövid, de talán nem unalmas. A következő rész, akkor érkezik, ha megírtam. Jó olvasást és várom a véleményeket!

xxx,
Sky

~Harry szemszöge~

Andy-éktől leváltam az utca elejénél, és haza mentem. Mikor beléptem az ajtón, Kate-et szokása szerint a nappaliba ülve találtam, egy napilapot olvasgatva, mellette pedig apu a laptopján írt valamit.

-Sziasztok!-üdvözöltem őket.

-Szia-köszöntek vissza, fel sem nézve az elfoglaltságukból.

-Boo?

-Fent van a szobába az egyik osztálytársával, de azt kérte, hogy ne zavard Őket-feleli barátnőm édesanyja.

-Sasha-val?-kérdezek vissza.

-Nem mutatta be, de mivel nem ismerem, így gondolom, hogy Ő az.

Felmentem a szobámba, majd lezuhanyoztam, de közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy mi történhetett, amiért itt van Sasha. Elvégre eddig hozzánk se szólt, ráadásul Boo-val is kiabált egyszer, egy tök értelmetlen dolog miatt...

Kiléptem a zuhany alól, majd szárazra töröltem magam, és felöltöztem. A hasam hatalmasat kordult, úgyhogy elindultam a konyha felé, de ekkor ajtó nyitódást hallottam, és Brooklyn lépett ki a szobájából, nyomában Sasha-val.

-Sziasztok-köszöntem Nekik.

-Szia-üdvözölt egy szájra puszival barátnőm, de Sasha még csak vissza sem köszönt, ezzel pedig azt hiszem sikerült még jobban össze zavarnia.

Kérdőn Brooklyn-ra néztem, aki csak megrázta a fejét, ebből pedig arra következtettem, hogy nem fogja elmondani. Legalábbis most biztosan nem.

-Hova mentek?-kérdeztem.

-Konyhába, kajálni-kaptam választ Boo-tól.

Az említett helyiségbe érve, mindannyian ettünk egy-egy szelet kenyeret, de közben egyikünk sem szólalt meg. Szüleink pedig továbbra is a nappaliban ücsörögtek.

Vendégünket szólította a természet, így elvonult a mellék helyiségbe, mi pedig kettesben maradtunk pár percre.

-Mi történt?-tettem fel a kérdést suttogva.

-Ne haragudj, de nem mondhatom el.

-Miért?

-Mert Sasha meg kért rá.

-És mióta vagytok ti ilyen nagy barátnők?

-Fogalmad sincs, hogy mi történt vele, úgyhogy nagyon szépen megkérlek, ne ítélkezz felette!-mondta kissé dühösen.

Mintha kicserélték volna Brooklyn-t, úgy beszélt erről a lányról. Azt hiszem elfelejtette, hogy az elmúlt egy hónapban, hogy viselkedett vele és a többiekkel Sasha. Valami nekem itt nem stimmel, és van egy olyan rossz érzésem, hogy el fogom veszíteni a barátnőmet. Tudom, ez furcsa kijelentés, hiszen még tegnap olyan boldogak voltunk. Sőt még reggel is. De most mintha egy másik ember lenne. Nem tudom felfogni ésszel, hogy valaki hogy tud ennyire megváltozni pár óra alatt.

Felvettem a cipőmet és kimentem a kertbe. Egy kis friss levegőre volt szükségem. Innen hallottam a tenger zúgását, és a sirályok rikácsolását, és ez valamelyest megnyugtatott. Átgondoltam a dolgokat: vajon Brooklyn képes lenne elhagyni engem egy lány miatt? Egy lány miatt, akit csak pár órája ismer?

Nem tudom... Őszintén fogalmam sincs, hogy mit gondoljak kettőnkről. A jövőnkről. Régebben azt mondta, hogy mindennél fontosabb vagyok Neki, ahogy nekem is Ő. Hogy örökké velem akar élni, ahogy én is Vele. De vajon most is így gondolja? Vagy ha választás elé állítanám, gondolkodás nélkül Sasha nevét mondanám.

Egy könny folyt végig az arcomon, amelyet azonnal le is töröltem. Szomorú voltam, de leginkább dühös, hogy pont egy ilyen lány áll közénk.

Az üvegajtó kinyílt, és a barátnőm lépett ki rajta. Elkaptam a tekintetem és az eget kezdtem el pásztázni. Leült mellém a fűbe, de nem néztem rá.

-Hogy-hogy kijöttél?-szólalt meg végül Ő.

-Miért? Talán nem szabad?-kérdeztem vissza nem túl kedvesen.

Nem tudtam vele jópofizni, azok után, amit a konyhába mondott, és amit akkor a tekintetében láttam. Rosszul esett, amit tett, akármilyen apróságnak is tűnik. Én ilyen vagyok, ha tetszik, ha nem. Könnyen felkapom a vizet, és megsértődöm. Egy a rossz tulajdonságaim közül.

-Mi a bajod? Talán zavar, hogy beszélgetek valakivel?  Hogy barátokat szerzek?

-Nem. Eddig sem zavart.

-Akkor? Sasha-val van bajod?

-És ha igen?

-Mint már mondtam, te nem ismered őt. Nem tudod, hogy miért viselkedett úgy, ahogy.

-Akkor mond el!-néztem rá.

-De nem érted, hogy nem tehetem?

-Miért nem? Nem bízol bennem?

-Dehogynem. Csak Sasha megkért, hogy ne mondjam el senkinek. Így is nagy szó, hogy nekem elmondta, és szeretném ha tudná, hogy bennem megbízhat.

-Aha.

-Nem szeretném, hogy ezen veszekedjünk. Kérlek szépen fogadd el, hogy egy valamit nem mondhatok el Neked.

-Jó.

-Haragszol rám-nem kérdés volt, hanem határozott állítás.

-Lehet.

-Na jó. Én már nem tudom mit mondhatnék Neked. Tudod, hogy szeretlek, de most ez van-állt fel dühösen.

Ebben hasonlítunk. Mindkettőnknek hamar elborul az agya. Még sem veszekedtünk még soha. Ezt kivéve.

-Brooklyn!-szóltam utána.

-Mi van?-vette fel ő is az én stílusomat.

-Szeretlek.

-Aha. Jó.

Hátat fordított, és besietett a házba. Muszáj volt elmondanom neki. Azt akartam, hogy tudja. Akármennyire haragszunk most egymásra, akármennyire szemetek voltunk az előbb, én ugyanúgy szeretem őt, mint előtte. És ez mindig is így lesz!