~13. fejezet~

Sziasztook! Tegnap nem volt internetem, ennek eredménye az lett, hogy két újabb részt írtam, de ma csak az egyiket rakom fel! Aki már olvasta a többi blogomat is, az ismerhet annyira, hogy tudja: mindig ki találok valamit, ami elrontja a boldogságot. És ez most sem lesz másképp! Nem lett a leghosszabb, de nagyon izgi (legalábbis szerintem). De én több mindent nem árulok el, így is túl sokat mondtam. Jó olvasást és várom a véleményeket!

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

A délután hamar elment. Tanultunk, beszélgettünk, és rengeteget nevettünk.

Olyan hat felé pedig megérkezett Sam is. Leültünk az asztalhoz, és miután anyu megterített, bele is kezdtünk a vacsorába, ami mellett persze rengeteget beszélgettünk. Többek között szóba került a suli is, és a szüleink nagyon büszkék voltak ránk. Sam és Harry rengetegszer megköszönték, hogy segítettem a tanulásba, én pedig mind annyiszor elmondtam, hogy nagyon szívesen tettem. 

Azt hiszem talán nem túlzok, ha azt mondom: ez volt életem egyik legjobb eseménye. Önfeledt boldogság és vidámság jellemezte az egész estét. Egyszerűen csodálatos volt!

(másnap)

Suliba csak a szokásos dolgok történtek. Dolgozat/felelés nem volt, úgyhogy unalmasan ültük végig mind a hét órát.

Mikor haza értünk, anyut nem találtam otthon, helyette egy üzenet várt rám:

,,Elmentem egy állás interjúra. Nem tudom mikor érek haza, rendeljetek valami kaját! Sietek!xx"

Na igen. Már szinte természetes, hogy Harry délután nálunk van, ugyanis rendszerint az apukája dolgozik, és csak egyedül ücsörögne otthon, úgyhogy inkább együtt tanulunk.

-Pizza?-fordultam a fiú felé, miután ő is elolvasta az üzenetet.

-Jöhet!-bólintott a hasán végig simítva, ezzel jelezve, hogy már farkas éhes.

Fél óra múlva ki is hozták a megrendelt ételt, ezért pénzzel a kezembe leszaladtam ajtót nyitni.

Egy helyes fiúval találtam szembe magam, és jó darabig csak bámultuk egymást. Már kezdtem zavarba jönni, és szerencsére ő is feleszmélt, úgyhogy a kezembe nyomta a dobozt, és elmondta az árát.

-Nem lenne kedved egyszer eljönni velem moziba?-kérdezte a fejét vakargatva.

Teljesen el pirult, de nagyon aranyosan festett.

-Persze! Tessék, itt a telefon számom!-firkantottam rá egy szalvétára.-Majd hívj fel valamikor, és megbeszéljük a helyet és az időt!

Úgy gondoltam, hogy végülis miért ne?! Még soha nem volt barátom, és csak nem lehetek életem végéig szingli. Lassan el kell kezdenem élni, és bepótolni amit az elmúlt időszakban kihagytam.

-Kösz a pizzát!-jelent meg mellettem Harry, majd miután kitépte a srác kezéből a kaját, bevágta az ajtót.

Dühösen és értetlenül meredtem rá. Nem tudtam mire vélni ezt a dolgot! Mintha teljesen kifordult volna magából pár perc alatt. 

-Normális vagy te? Mire volt ez jó?-emeltem fel a hangomat.

-Mit adogatod oda a számodat idegeneknek?

-Ezért még számolunk!-téptem fel az ajtót és a kihordó fiú után rohantam.-Várj!

-Bocs, nem tudtam, hogy van barátod!-sütötte le a szemét.

-Mi? Ja, nem!! Ő nem a barátom! Csak egy haver!-mosolyodtam el.

-Biztos?-vonta fel kérdőn a szemöldökét.

-Persze! Szerinted oda adtam volna úgy a számomat, hogy van párom?!

-Hát én igazán nem tudhatom, hogy mi van köztetek, de szerintem beszéljétek meg!

-Ezt meg hogy érted??

-Figyelj, én nem akarok bele avatkozni. Csak ígérd meg, hogy beszélsz vele!

-Hát azt garantálhatom!-mondtam dühösen.

-Na, akkor én mentem is... 

-Várj! Legalább a nevedet áruld el!

-Andy.

-Az enyém Brooklyn... Remélem még látjuk egymást! Szia, Andy!-fordultam sarkon, majd vissza mentem a házba.

Harry idegesen járkált ide-oda, és egy pillanatra sem állt meg. Egy ideig némán, összefont karral meredtem rá, de aztán nem bírtam tovább türtőztetni magamat:

-Mi közöd van neked ahhoz, hogy én mit csinálok? Egyáltalán milyen alapon hallgatod ki, hogy mit beszélek másokkal?

-Csak szeretnék rád vigyázni! Megígértem, nem emlékszel? 

-Persze, hogy emlékszem, de azért mindennek van határa! Nem szólhatsz bele abba, hogy mit csináljak!

-Boo, miért csinálod ezt? Nem szeretném, hogy bajod essen!

-Nem lesz! Könyörgöm, ez csak egy ártatlan találkozó lett volna, de nem! Neked mindent tönkre kell tenned! Minden helyre jött az életemben, és én csak szeretném úgy élni az életemet, ahogy egy átlagos korombeli lány! Miért nem tudod ezt megérteni?

-Értsd már meg, hogy féltelek! Te vagy a legkedvesebb teremtés, akivel valaha találkoztam. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha valami baj történne veled!

-De nem fog! Nem sokára 17 éves leszek! Majdnem felnőtt! Köszönöm, de tudok magamra vigyázni! 

-De...

-De?? Mi van veled, Harry? 

Valami furcsa dolgot láttam a szemében, de nem tudtam rájönni, hogy mi lehet az. Dühös és talán egy kicsit csalódott is volt... Hogy miért? Fogalmam sincs.

Hosszú percekig csak némán meredt rám, majd határozott léptekkel megindult felém. Megijedtem. Azt hittem, hogy meg fog ütni, bár nem néztem volna ki belőle. De akkor mégis azt hittem, hogy bármire képes. Egyre csak hátráltam, míg neki nem ütköztem az ajtónak. Akkor már sehogy sem tudtam elkerülni az elkerülhetetlent, és összeszorított szemekkel vártam a sorsomra. 

De nem tette. Nem ütött meg, hanem valami más dolgot tett, amire már oly sokszor gondoltam. Oly sokszor álmodtam róla, hogy megtörténik, mégsem voltam boldog...

Kezeit finoman a derekamra csúsztatta, és megcsókolt. Csókja gyengéd, és gondoskodó volt. Úgy éreztem, többé nem is fogunk elválni egymástól, de végül levegő hiányában kénytelenek voltunk eltávolodni a másiktól.

Örülnöm kellett volna, hogy ez megtörtént, de képtelen voltam rá. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mit éreztem akkor. 

Hiszen gondolnom kell a jövőre. Gondolnom kell arra, hogy egyre csak fogy az időnk, és ha szerelmünk beteljesedik, akkor csak még nehezebb lesz az elválás. 

Mert igen, szeretem őt. Nem úgy, mint egy barát. Én annál sokkal többet érzek iránta, de egészen idáig még magamnak sem akartam bevallani. Nem tehettem, mert szörnyű érzés rá gondolni arra, hogy milyen lesz, mikor Ő már nem lesz itt...

Harry bocsánat kérő tekintettel nézett rám és csak ennyit mondott:

-Kérlek ne haragudj!

Majd feltépte az ajtót, és rohanva elindult a kihalt, csöndes utcán.