~19. fejezet~

Sziasztok! Meg is hoztam az új részt! Igen, tudom hogy az előző rész unalmas lett, és most se számítsatok túl nagy izgalmakra. Ti akartátok, hogy boldogság legyen, és ezt nehéz össze egyeztetni az izgalmakkal, de azért igyekszem. Egy kicsit rövidke lett ez a rész, de van benne bőven leírás, remélem azért így is tetszeni fog. Azt hiszem most nem akartam több mindent mondani... Jó olvasást, és örülnék, ha meglepnétek pár megjegyzéssel!

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Először elmentünk a Tower-be, majd végig sétáltunk a gyönyörű Tower Bridge-n. Megnéztük a London Eye-t, de annyian álltak sorba, hogy nem lett volna időnk kivárni a sort. 

A nap már majdnem teljesen lement, mire elérkeztünk a kedvenc helyemhez. A Buckingham Palota mellett található park az egyik kedvenc helyem. Lassan elhagyjuk a telet, a fák rügyeznek, a madarak vissza érkeznek az országunkba, a mókusok pedig össze vissza szaladgálnak. A gyerekek a szülőket kijátszva rohangálnak a füves területen, a szerelmes párok kézen fogva, egy-egy csókot lopva andalognak... Az egyik kedvenc időszakom az évben a tavasz. Csodálatos, mikor minden virágba borul, és a borongós tél után a természet felveszi a szivárvány összes színében tündöklő köpenyét, és minden sokkal gyönyörűbb lesz. 

Ha eljövök a parkba, mindig hozok magammal egy kis csemegét, mert imádom etetni a mókusokat. És ez most sem volt másképp. A kabátom zsebéből előszedtem a zacskót, az állatok pedig azonnal megjelentek. Leguggoltam a földre, kivettem egy mogyorót, és vártam, hogy valamelyik a közelembe merészkedjen. Harry is leguggolt mellém, és ő is elvett egy kis rágcsálni valót. Pár pillanat múlva megjelent az első bátor állatka, és kivette a kezemből a kis magot. Mosolyogva néztem ahogy egyre többen lettek, és az összes mókus kaját megették. Talán ezt imádom legjobban Londonba. Az állatok nem félnek az emberektől, mert tudják, hogy nem bántják őket. Igaz, a kisgyerekek gyakran megkergetik őket, de talán a mókusok tudják, hogy csak játék az egész. 

A másik pedig amit nagyon szeretek az az állandó nyüzsgés. Itt soha nincs olyan, hogy egy lélek sem járkál az utcákon. Mindig zajlik az élet és furábbnál furább arcok mászkálnak az utcán, de ez teszi különlegessé ezt a várost. Próbálom tagadni, de nagyon fog hiányozni. Nem tudom, hogy mi vár rám, mert még nem voltam Brighton-ba. Mint már említettem csak másfél/két órányira van tőlünk, de soha nem vágytam el Londonból. Szeretem ezt a várost, annak ellenére hogy nem csak rossz emlékek fűződnek hozzá. De vigasztal a tény, hogy egy olyan helyre mehetek, ahol senki nem ismer engem, és ez által a múltamról sem tudnak semmit. Egy új élet, új emberekkel.

Harry-vel órákon keresztül sétálgattunk a parkba, és azt sem zavart minket, hogy már korom sötét volt. A levegő kezdett lehűlni, de mégsem fáztam. Sokat beszélgettünk, néha egy apró puszit nyomtunk egymás szájára. Ujjainkat össze kulcsoltuk, és én megállás nélkül mosolyogtam. Ez a nap úgy indult, mint a többi, és mégis életem legjobb napja lett!

Majd mikor már annyira elfáradtunk, hogy alig álltunk a lábunkon, elindultunk haza felé. Harry elkísért a házunkhoz, és miután a kapuba egy 'jóéjt' csókkal elbúcsúztunk, ő is haza ment.

-Szia, anyu!-köszöntem, mikor beléptem az ajtón.

-Szia!-dugta ki a fejét a konyhából.

-Mi jót csinálsz?-mentem be a helyiségbe, és felültem a pultra.

-Kicsit össze pakoltam, mert már egy kisebb káosz uralkodott a konyhába.

-És mindez éjjel fél tizenegykor jutott eszedbe?-néztem az órára, majd ismét anyura.

-Jó, igazából téged vártalak, és ezzel ütöttem el az időt!-vallotta be.

-Bocsi, hogy nem hívtalak, csak teljesen elfeledkeztem az időről meg úgy mindenről!-vallottam be, és az arcom színe vörösre váltott.

-Harry-vel voltál?

-Igen!-vágtam rá azonnal csillogó szemekkel.

-Jól érzem, hogy történt valami?

-Jól bizony! Mikor kimentetek, elmondtam neki mindent, és megcsókolt! Aztán ő is mondott egy csomó dolgot, és megkérdezte, hogy lennék e barátnője!-mondtam egymás után az értelmetlen és időben ide-oda ugráló mondataimat.

-Erre te?!

-Természetesen az igazat mondtam, úgyhogy most együtt vagyunk!

-Látod, mondtam én, hogy be kell vallanod neki mindent!

-Igen, de akkor még úgy volt, hogy a jövőben nem leszünk együtt.. Tényleg, mikor is költözünk?!

-Sam-éknek csak holnapig van kibérelve a lakásuk, utána el kell hagyniuk. Ezért Sam holnap utazik Brightonba, elintézi a hátra maradt dolgokat, mi pedig egy hét múlva megyünk utánuk. Annyi idő alatt össze csomagolunk mindent, átíratjuk a lak címet... Meg elintézünk minden ilyesmit.

-És Harry?

-Ő velünk marad. Itt fog aludni, amíg nem megyünk el.

-Szuper! És mi lesz a sulival? Ja, tényleg! Azt elfelejtettem mondani. Még hétfőn be kell mennünk elintézni az utolsó hátra maradt dolgokat, de már tanításra nem kell be mennetek.

Megkönnyebbültem, hogy többet nem találkozom az osztály társaimmal, mert semmi kedvem hozzájuk, és nem akarom, hogy elrontsák az örömömet. Bár mostanában már nem piszkáltak, náluk soha nem lehet tudni, hogy mikor bukik ki belőlük egy-egy 'kedves' beszólás.

-Holnapra van valami tervetek?-kérdezte.

-Folytatjuk a mai programot. Megmutatom neki az itteni nevezetességeket. 

-Reggel úgy is jönnek át, Harry hozz áthozza a cuccait, aztán Sam utazik. Egész délután a cuccaikat pakoltuk, de nem volt nagy meló. Tényleg elég rutinos utazók.. Csak a legfontosabb dolgok voltak kipakolva.

-Tudom. Voltam már náluk-elevenítettem fel a látottakat.

A telefonom csipogni kezdett, majd nem sokkal később anyué is megszólalt. Megnéztük az SMS-ünket és szinte egyszerre mosolyodtunk el. Nem tudom, hogy neki kiírt, de úgy gondoltam, hogy valószínűleg Sam.. Nekem pedig Harry írt. Csak pár szó volt, de boldogsággal töltött el, hogy gondolt rám. Azonnal vissza írtam neki, majd miután anyutól elköszöntem, felmentem a szobámba. Elvégeztem az esti teendőimet, majd mikor bebújtam a takaró alá, még egyszer elolvastam az üzenetét:

,,Köszönöm a mai napot! Csodálatos volt! Szép álmokat, Boo!xx"