~24. fejezet~

Sziasztok! Egy új résszel jelentkezem, ami az eddigi legrosszabb, de ennyit tudtam kihozni magamból, nagyon sajnálom.. Viszont a következő részt próbálom jobbra megírni, de nem tudom, hogy mikor fog kikerülni... Na mindegy is, befogtam a számat. Jó olvasást, és remélem ennek ellenére kapok pár megjegyzést!

További jó szünetet mindenkinek és még egyszer bocsánat

xxx,
Sky

~Harry szemszöge~

Eljött a hétfő, ami egyenlő volt azzal, hogy be kellett mennünk a suliba. Bevallom, egyáltalán nem volt hozzá kedvem, mert nem akartam össze futni a régi osztálytársakkal. Minden a helyére került, és nem akarom hallani a hülye beszólásaikat, örülök, hogy megszabadultam tőlük. 

-Igyekezzetek már! El fogunk késni!-hallottam meg Kate hangját az emeletről.

-Én már rég kész vagyok!-mondtam, miközben a tv-t néztem. 

-Most már én is!-jött ki végre Boo a fürdőből, és hát mit ne mondjak... látszott rajta, hogy nem 2 percet foglalkozott a külsejével.

Egybe ruha volt rajta, egy balerina cipővel. Haja lágy hullámokba omlott a vállára, és ha jól láttam szempillaspirál is volt rajta. 

-Ennyire rossz?-nézett végig magán, mikor már egy ideje bámultam rá.

-Dehogy! Pont ellenkezőleg! Gyönyörű vagy!-mentem oda hozzá, és megcsókoltam.

-Nem tudnátok ezt máskor csinálni?-jelent meg Kate mellettünk, mire azonnal eltávolodtunk egymástól.

-Anyu, biztos, hogy muszáj nekünk is menni?-nézett Boo az édesanyjára.

-Igen, de ezt már kis milliószor elmondtam! Gyerünk, induljunk már!-sürgetett minket, mi pedig felvettük a kabátunkat, és kiléptünk az ajtón.

Kézen fogva sétáltunk, Kate pedig mellettünk jött, és sietősre fogta a lépteit. A telefonomra nézve, megállapítottam, hogy 10 perc múlva becsöngetnek, és ebben a tempóban oda fogunk érni még a csöngő előtt, ami azt jelenti, hogy biztosan találkozni fogunk az osztálytársainkkal. Ezt a gondolatomat Brooklyn-nal is megosztottam, aki erre így szólt:

-Anyu, nem lehetne egy kicsit lassabban menni? Fáj a lábam ebben a cipőben!

Persze, ez nem volt igaz, de hát valamilyen kifogás mégis csak kellett, hiszen nem mondhatta azt, hogy nem akar találkozni azokkal, akik idáig megkeserítették az életét. 

Így szerencsére kicsit vissza fogtuk a tempót, és szinte a becsöngetés másodpercében léptünk be az iskolába. Furcsa volt ilyenkor ott lenni, mert olyan üresnek tűnt az egész épület. A nyitott ajtókon kihallatszott a tanárok hangja, a diákok pedig többnyire figyeltek rájuk.

Mi pedig az igazgatói iroda felé mentünk, ami egyikünknek sem volt nagy újdonság. Boo már kapott párszor jutalmat a kitűnő teljesítménye miatt, én meg ugye a büntetésem miatt jártam itt. 

Kate bekopogott az ajtón, és mikor meghallottuk, hogy 'szabad', bementünk. Pontosan 3 szék volt az igazgató asztala előtt, és ebből rögtön tudtam, hogy már vártak minket. Helyet foglaltunk, de Boo kezét egy pillanatra sem engedtem el. 

-Szomorúan hallom, hogy itt hagyjátok az iskolánkat!-nézett ránk a suli 'vezetője'.-A végére már egész jól megemberelted magadat, Harry. Brooklyn, te pedig az egyik legjobb tanulónk voltál.

-Köszönöm!-mosolyodott el a mellettem ülő lány.

-Nos, már nagyjából mindent elintéztünk, csak néhány papírt kellene még kitölteni, meg a kollégák szeretnének veletek beszélni pár szót, de az csak majd miután kicsöngettek, mert mindenki órát tart!

Boo-val egymásra néztünk, és megállapítottuk, hogy ezt nem ússzuk meg. Most már biztos, hogy látni fogjuk azokat a kedvesebbnél-kedvesebb embereket...

Mondjuk én végig sejtettem, hogy ez lesz, csak bíztam benne, hogy talán mégsem. De mindegy is... Most már azt hiszem nem tudnak ellenünk elkövetni semmit. Elvégre többet nem látjuk egymást, és semmivel sem tudnák tönkre tenni a boldogságomat, mert Boo mindennél fontosabb nekem. Akármit is mondanak vagy tesznek, boldog vagyok, hogy egy ilyen csodálatos lányt a barátnőmnek mondhatok.

Tényleg csak pár papír volt, viszont túl sok üres hely volt rajta, ami egyenlő volt azzal, hogy rengeteget kellett írni. Bár én már jó pár ilyenen túl vagyok, de Boo-nak ez az első iskola váltása. Ahogy elnéztem akármennyire is rosszul bántak vele, sajnálja hogy el kell mennie. Szomorúan írta alá az utolsó papírt, majd a tollat letéve, hátra dőlt a székbe. A kezemen lévő karkötőt babrálta-amit még régen a nővéremtől kaptam-és ezek után csendben vártuk a kicsöngőt, ami 10 percen beül meg is szólalt.

-Várjatok egy pillanatot, szólok a kollégáknak, hogy itt vagytok!-állt fel az igazgató, majd kisétált a helyiségből.

-Nem sokára vége...-sóhajtott Boo, fejét pedig a vállamra hajtotta.

-Gondolj arra, hogy milyen volt eddig az életed, és hogy most minden jobb lesz!

-Biztos?

-Együtt leszünk, nem?! És szerintem ez a lényeg!-nyomtam egy puszit az fejére.

Pár perccel később az összes tanár az irodában volt, aki eddig tanított minket. 

-Hát, én tudom, hogy nem volt a legjobb a kapcsolatunk, de azért sajnálom, hogy elmentek! Brooklyn, te már régóta nagyon jó vagy, minden tantárgyból, és neked köszönhetően Harry is megtanult mindent. Bár itt az utolsó időszakban mind ketten sokat rontottatok, de tudjuk, hogy mi az oka. Szóval azt hiszem mindannyiunk nevébe mondhatjuk, hogy szeretnénk ha ugyanilyen jól sikerülne minden az új iskolában, és sok sikert kívánunk nektek a jövőben!-mondta a matek tanárunk, és nagyon jól estek azok a dolgok, amiket mondott.

Engem még soha nem búcsúztattak el (kivéve az első sulimba), így ez most tényleg nagyon megható volt számomra, és Boo számára is. Tényleg nem volt jó a kapcsolatunk egyik tanárral sem, de azért jó tudni, hogy valamennyire szerettek minket, még ha csak a jó jegyeink miatt is.

Megkaptuk a régi dolgozatainkat, meg egy lapot, amire minden tanár írt pár sort.

-És az osztály társaitok szeretnének veletek beszélni! Mikor megtudták, hogy elmentek, külön megkértek engem, hogy szóljak Nektek!-mondta az osztályfőnökünk, mire Boo ijedten nézett ránk.

-Muszáj?-tettem fel a Brooklyn fejében kavargó kérdést.

-Tudjuk, hogy nem ápoltatok túl jó viszonyt velük, de most szerintem egy teljesen más énjüket fogják mutatni!

Kérdőn Boo-ra néztem, akin láttam, hogy gondolkozik. Valószínűleg mindent átgondolt, de végül egy aprót bólintott.

-Oké, essünk túl rajta!-szorította meg a kezemet, majd az osztályfőnökünk kíséretében elindultunk a termünk felé.