~6. fejezet~

Sziasztok! Viszonylag gyorsan meghoztam az új részt, ennek oka pedig az, hogy már csak ez az egy blogom maradt. A következő részt nem tudom, hogy mikor sikerül össze hoznom, mert nem sokára kezdődik a dolgozat invázió! Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy mivel jár az iskola... Egy szó, mint száz, amint tudom, hozom az új részt! Jó olvasást és várom a megjegyzéseket!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

Boo mellettem rajzolgatott, közben pedig beszélgettünk egy csomó mindenről. Először elgondolkoztam, hogy jól döntöttem-e, mikor kinyitottam a számat, de arra jutottam, hogy szerintem igen. Még ha csak egy kis időre is, de szereztem egy olyan embert, akinek bármit elmondhatok... Nem nevet ki, hanem megért. És ezt már ebből a pár órából megtudtam állapítani.
Brooklyn egy csodálatos ember, és igazán nem érdemli meg, hogy a többiek így bánjanak vele... De mi lesz akkor, mikor el kell mennem? Ugyanolyanok lesznek vele? Esetleg mindenki ki akar majd vele békülni, hátha azzal közelebb kerülnek hozzám?
Őszintén fogalmam sincs... Sajnos nagyon gonosz osztály jutott neki, ami tele van gonoszabbnál, gonoszabb emberekkel. Saját tapasztalatból tudom, hogy a legrosszabb, mikor egyedül vagy. Olyankor magadba roskadsz, és teljesen tanácstalan vagy...
Szinte az egész napot ellógtuk, de utolsó óra előtt lebuktunk, úgyhogy a tesin már részt kellett vennünk.
Mikor beléptem az öltözőbe, kérdő pillantással néztek rám. Mit sem törődve velük, ledobtam a cuccomat az egyik padra és gyorsan átöltöztem.
-Ezek megvannak veszve!-támadott le azonnal Boo, mikor kiléptem az ajtón, így együtt mentünk be a torna terembe.
-Miért? Kérdezősködtek?
-Először igen. Amint leültem, oda gyűltek körém, és folyamatosan faggatóztak. Majd átöleltek, és elkezdték, hogy örülnek, amiért a barátnőjük megismerte a titokzatos új srácot!
-Erre te?
-Azt csináltam velük, amit ők velem: levegőnek néztem őket. A kezüket lelöktem magamról, amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a tesi ruhámat, és kirohantam.
-Örülök, hogy nem dőltél be nekik!-mosolyodtam el halványan.
-Azért ennyire ne nézz hülyének. Számítani lehetett rá, hogy ezt fogják csinálni, elvégre te vagy az ,,új fiú", akit mindenki meg akar ismerni!-rajzolt idézőjeleket a levegőbe.
Még mondtam volna neki valamit, de ekkor meghallottuk a sípszót, így mindenki a hang irányába fordult.
-Jól van! Rendeződjetek párba, ma a futást fogjuk felmérni!-tapsolt kettőt a tesi tanár, ezzel pedig mindenki vad szervezésbe kezdett.
Nem viccelek: tényleg az összes lány ott volt körülöttem, és velem akart lenni. A szememmel Brooklyn-t kerestem, aki éppen próbálta átverekedni magát a ,,tömegen".
Amint mellém ért, megragadtam a kezét, és a tanár után mentünk, aki az udvarra tartott. Egy pillanatra hátra pillantottam, és csak azt láttam, hogy a többiek csalódott pillantással néznek utánunk.
-Gondolom a te régi osztályod nem ilyen volt!-súgta a fülembe.
-Én ilyen idióta, átlátszó emberekkel talán még soha nem találkoztam...-szörnyülködtem.
-És te még csak egy napja ismered őket! Ez semmi, amit eddig produkáltak...
-Melegítsetek be, ti kezditek!-utasított minket a tanár, és mi követtük az utasításait.
Amint kész lettünk, beálltunk a start vonalhoz.
-Most mondanám, hogy sok sikert, de csak fölöslegesen jártatnám a számat... Ellenem semmi esélyed!-néztem rá.
-De el van szállva magától valaki! Csak nehogy beverd a fejedet, mikor egy hatalmasat koppansz! Köztudott, hogy jó futó vagyok!-vágott vissza, majd mindketten a tanárra pillantottunk, aki megfújta a sípot, ezzel jelezve, hogy indulhatunk.
Egész jól startoltam, viszont sajnos Boo is. Az elején ő vezetett, de minden erőmet össze gyűjtve, sikerült megelőznöm. Azt hittem, hogy immár nyert ügyem van, de sajnos Brooklyn a végére tartogatta az erejét, és ő ért először célba.
-Ezt...nem...hiszem...el!-mondtam csalódottan levegő után kapkodva.
-Törődj bele, hogy jobb vagyok nálad!-ült le a fűbe.
-És ha csak azért nyertél, mert én hagytam?-vontam fel a szemöldökömet, mikor végre elég levegő jutott a tüdőmbe.
Boo már szólásra nyitotta a száját, mikor az osztályfőnökünk lépett mögénk.
-De jó, hogy végre megtaláltalak titeket! Már körbe jártam az egész iskolát! Tessék, itt a házitok!-nyomott egy kupacot a kezembe.
-Ez mind?-nézett a tanárra kétségbe esetten Brooklyn.
-Igen. Mert ebben benne van az órai munka is, pár plusz feladat, és egy-két kitöltendő lap. Csak a szokásos.
-És ez kettőnké?-kérdeztem, merthogy csak egy ,,csomag" volt a kezembe.
-Igen. Ma kénytelenek vagytok együtt tanulni! Ha már úgy is sikerült megbarátkoznotok egymással. Remélem most már semmilyen panasz nem érkezik rátok. Harry ez főleg rád vonatkozik!-nézett rám szúros szemekkel.
-Igyekszem, tanárnő!
-Azt ajánlom is. Holnapra legyen kész minden, Harry a tanszereidet kipostáztuk, úgyhogy azok már otthon várnak rád. Kellemes délutánt!-fordult meg, miután elköszönt.
-Tessék!-nyomtam a lány kezébe a papír köteget.
-Mit csináljak ezzel?
-Tanulj!
-És te?
-Nekem minek kéne?!
-Tanulni?
-Én és a tanulás?! Ugyan már!
-Harry, ne legyél ilyen! Legalább egy kicsit tanulj, segítek Neked! Csak nem akarsz pótvizsgákra járkálni vagy esetleg megbukni?!
-Azt elfelejted, hogy nem csak ebbe a suliba fogok járni egész évben...
-Direkt csinálod, hogy mindig emlékeztetsz rá?-szomorodott el azonnal.
-Jól van, ne haragudj! Add ide!-vettem vissza a házinkat.
-Szóval? Mi a válaszod?
-Megtanulom, de csak annyira, hogy legalább a kettes meglegyen. De egyedül nem fog menni...-vallottam be.
-Akkor gyere át suli után, és akkor tudunk együtt tanulni. Segítek, amiben tudok!
-Köszi!-mosolyodtam el, majd a pálya felé tekintettem, mivel sikítást hallottam.
Az egyik lány a földön fetrengett, de azt nem láttam, hogy mi baja van.
-Valaki! Segítsen!-kiabálta felénk nézve.
Aha... Trükkös lány! Biztos vagyok benne, hogy csak megjátsza magát. A füves pályán mégis mi baja lehet? Még csak megütni se nagyon tudja magát. Gondolom azt hitte, hogy majd illedelmes fiú lévén, azonnal oda rohanok hozzá, és segítek neki.
-Nahát milyen bunkó valaki! Nem segít egy szegény, szenvedő lányon!-mondta enyhe cinizmussal Boo.
-Nagyon vicces!
-Tudod, valószínűleg azt várja, hogy a nagy Harry Styles a karjaiba vigye le az orvosi szobába.
-Hát arra aztán várhat!-nevettem fel kínomba.
Végül pár perc szenvedés után a tanár ment oda hozzá, és beigazolódott a sejtésem: semmi baja nincs.
-Benne vagy egy újabb versenybe?-néztem a lányra, mikor kicsöngettek.
-Megint megalázzalak?
-Majd meglátjuk ki nevet a végén!-indultam el, mire ő azonnal utánam rohant.
És sajnos most sem jött be a tervem. Megint ő nyert. El kell fogadnom, hogy a futásban tényleg sokkal jobb nálam.
-Oké, feladom!-ráztam meg lemondóan a fejemet, majd bementem az öltözőbe.
Már a gondolattól is rosszul voltam, hogy a délután folyamán be kell magolnom egy csomó mindent... Nagyon régóta nem tanultam. Az írásbelit megírtam, és ennyi. Kifejezett oka nincs, legfeljebb a lustaság...
Viszont Boo-nak igaza van. Nem bukhatok meg... nem szeretném újra járni ugyanazt az osztályt. Gondolnom kell a jövőmre, és valljuk be nem sok helyen alkalmaznak olyan embert, aki megbukott gimnáziumba.

Most a jelenre kell gondolnom és nem a jövőre. Nem a következő sulira, nem a következő osztálytársakra, hanem a mostra. A sulira, a tanulásra és Boo-ra, aki most az egyetlen személy az életembe. Annyira szerencsétlen vagyok... Természetesen ott vagyunk a legkevesebbet, ahol van egy olyan ember, akit képes lennék szeretni...