Egyébként pedig nem sokára elérkezünk a 30. részhez, amit még fogalmam sincs, hogy mikor tudok hozni, de remélhetőleg holnap vagy holnapután... Ééés tegnap végre kitaláltam, hogy mi lesz ennek a blognak, de ne ijedjetek meg, az még messze van! Hogy boldog vég lesz-e vagy nem, azt nem fogom elárulni, majd szép sorjában minden ki fog derülni.
A részről annyit, hogy a hosszúsága a szokásos, és viszonylag tartalmasnak mondható. Már én is nagyon várom, hogy elérkezzünk ahhoz, hogy elkezdjék a sulit, mert azzal beindul a történet, és ígérem lesznek sokkal izgalmasabb részek! De nem is rohanok ennyire előre... Jó olvasást és várom a véleményeket!
xxx,
Sky
~Brooklyn szemszöge~
Reggel anyu hangjára ébredtem, aki minket szólongatott. Körbe néztem a kertbe, és vissza gondolva a tegnap estére elmosolyodtam.
Anyu sehogy sem tudta felkelteni Harry-t, ezért én is megpróbálkoztam. Szájához hajolva megcsókoltam őt, mire ennyit mondott:
-Már tök régen fent vagyok, csak vártam, hogy mikor kapok ilyen ébresztőt!
-Nagyon vicces vagy! Ez volt az első és az utolsó, hogy így keltettelek. Legközelebb egy vödör hideg vizet öntök rád!
-Na jó, nehogy most elkezdjetek veszekedni! Szedjétek össze a pokrócot, egyetek valamit, rakjátok el, ami még szét van szórva, mert utána indulunk!-szólt közbe anyu, mi pedig természetesen követtük az utasításait.
Vagyis tulajdonképpen, én megvártam még Harry egyedül össze hajtja a pokrócot (büntetésül, amiért nem kelt fel), majd egyszerre érkeztünk meg a konyhába, ahol pillanatok alatt eltüntettük a reggelinket. Igaz a fele egymás pólóján landolt (egy kicsit izgalmassá kell tenni a reggelt), majd versengve indultunk a fürdő felé, mert ez örökké vita téma, hogy ki megy előbb a fürdőbe. Természetesen én nyertem, úgyhogy miután lezuhanyoztam, elvégeztem az egyén teendőimet, majd magamra kapkodtam a tegnap kikészített ruháimat, és már át is engedtem Harry-nek a fürdő szobát, aki már egy ideje türelmetlenül kopogott az ajtón.
A szobámba érve mindent begyűrtem a bőröndömbe, ami még kint volt, majd még egyszer körülnéztem, hogy nem maradt-e itt valami. A bútorok maradnak, mert állítólag az új ház be van rendezve, úgyhogy csak a ruhákat, könyveket és a fontos tárgyakat kell átszállítani. Anyu már elvitte azokat a dolgokat, amiket eladományozunk, és így nem is lett olyan sok cuccom, mint gondoltam. Körülbelül 6-7 doboz és 2 nagyobb bőrönd.
A kis táskámba bele raktam a telefonomat, az irataimat meg pár alap dolgot (zsebkendő stb.). Ahogy ott ücsörögtem az ágyamon, és kifelé néztem az ablakomon eszembe jutott valami, így átmentem anyu szobájába.
-Nem mehetnénk vonattal?! Már mint Harry meg én...-vetettem fel, mire elgondolkozva nézett rám.
-Miért akarsz vonattal menni?
-Mert az sokkal érdekesebb. És különben is, úgy látjuk a szép tájat!
-És hogy fogjátok megtalálni a házunkat?
-Megadod a címet, mi pedig megkeressük. Mert van térképünk is a telefonunkon!
-Harry-t megkérdezted?
-Még nem. Előbb veled akartam megbeszélni.
-Hát jó! Már elhoztam a bérelt kocsit, szóval nem sokára indulok. Elvigyelek titeket az állomásra?
-Nem kell köszi. Még úgy sem tudom, hogy mikor indul a vonat, és tudod, hogy szeretek tömeg közlekedni.
-Jó, rendben. Menjetek. Hívj, ha van valami, és tessék, itt a cím!-nyomott a kezembe egy papírt, amire az előbb írt fel valamit.
-Köszönöm!-öleltem meg anyut, majd lementem a nappaliba, hogy Harry-vel is közöljem a hírt.
Bár kicsit furcsállta, hogy miért akarok én vonattal menni, mikor mehetnénk kocsival is, de végül is bele egyezett. Az órára pillantva láttam, hogy 8:31-volt. A telefonomon megnéztem a vonat menetrendjét. 9:20-kor indul a legközelebbi, ami pont jó nekünk.
Körbe jártam a házba és minden egyes szobába bementem 'búcsú' céljából. Most vagyok itt utoljára. 16 év után itt hagyom az otthonomat... Mindenhol dobozok állnak, a bútorokon kívül semmi sincs kint. Olyan nyomasztó ez az egész, de már izgulok az új ház miatt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz...
A szobám régebben a szivárvány összes színében pompázott a különböző tárgyaim miatt, de most csak a halvány sárga falak, és a fehér bútor volt látható....
Utoljára anyu szobájába mentem, ahol anya az ágyon ücsörgött. Szomorúnak láttam őt, és tudtam mit érez. Leültem mellé, és szorosan átöleltem.
-Furcsa elmenni innen...-szólalt meg.
-Tudom! Viszont nekünk most mennünk kell, mert lekéssük a vonatot...
-Jól van, menjetek! Vigyázzatok az úton, és hívj ha menni kell értetek. A címet eltetted?
-Igen.
-Telefon?
-Nálam van.
-Oké! Akkor Brighton-ba találkozunk!-búcsúzott el egy puszival tőlem, majd vissza mentem Harry-hez.
-Mehetünk?
-Persze!-próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de azt hiszem nem igazán sikerült.
Mikor becsuktam magam mögött a kaput még egyszer utoljára vissza néztem arra a házra, ahol felnőttem. Ahol sok minden történt, és többek között itt kaptam életem első csókját is, amire örömmel gondolok vissza. Behunytam a szemem egy pillanatra, és gondolatban még egyszer végig jártam a házat. Elmosolyodtam ahogy a nappaliban lévő kandallóhoz értem, mely fölött rengeteg kép sorakozott, rólam, anyuról és... apuról.
Gondolat menetemből Harry egy puszival zökkentett ki, melyet az arcomra kaptam. Ujjait az enyémre kulcsolta, és elindultunk. Milliószor végig mentem ezen az úton, de akkor minden egyes részletet megvizslattam, és olyan dolgokat vettem észre, amiket még soha... Pár kertben néhány aranyos kerti törpe vigyázott a növényekre. Egy ablakban megláttam egy kismacskát, pedig azt hittem, hogy nincs is házi állatuk. A villany póznák tetején különböző madarak ücsörögtek... Felnéztem az égre is, amely most is olyan tiszta volt, mint tegnap. Minden annyira gyönyörű volt!
5 perc séta után megérkeztünk az állomásra, ahonnan a metró egyenesen az állomásra visz minket. Az órámra néztem: 8:50.
-Na figyel! Most még benne vagyunk a csúcs forgalomba! Baromi sokan vanna ilyenkor mindenhol, szóval figyelnünk kell, hogy ne veszítsük el egymást. Ha pedig mégis megtörténne, a végállomáson szállj le, és ott majd megkeressük egymást! Oké?!-mondtam Harry-nek, mint egy anyuka a kisgyerekének.
Vettünk gyorsan egy jegyet, majd siettünk a jármű felé, amire még épphogy felfértünk. Az egyik sarokba húzódtunk, ahol Harry közre fogott a két kezével, így nem kellett kapaszkodnom.
-Mégis hogy jutott eszedbe ez a vonat dolog?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Gondolj bele, ez sokkal jobb, mint egy kocsiba ücsörögni két órán keresztül! Az autópályán semmit nem látsz csak a betont, meg esetleg pár fát! Itt pedig megnézheted a gyönyörű tájat. Ráadásul fel is állhatsz. Na meg persze ez sokkal izgalmasabb. Már előre várom, hogy milyen lesz megkeresni a házat!
-Ja, az egy dolog, hogy megkeressük. Más kérdés, hogy meg is találjuk-e!
-Hát ha ilyen negatívan állsz hozzá! De mégis mit veszíthetünk?! Legfeljebb beülünk egy taxiba, és majd az elvisz minket, ha eltévedünk.
Harry nem szólt semmit, csak mosolyogva nézett rám, és ennek köszönhetően megjelentek a gödröcskéi. Az elején még nem zavart annyira, hogy folyamatosan engem bámul, de aztán kezdett zavarba ejteni, az arcom pedig egyre vörösebb lett.
-Aranyos vagy, mikor elpirulsz!-súgta a fülembe, mire a fejem már tűzpiros lett.
Arcomat a vállára döntöttem, és így enyhülni kezdett, majd lassan vissza kaptam eredeti színemet.
-Örülnék, ha többet nem csinálnád ezt!-mondtam Harry-nek.
-Most miért? Én semmit nem csináltam!-mosolygott továbbra is, de már inkább nem is néztem rá, csak a többi utason futtattam végig a tekintetemet.
Egy ismerős alakon állapodott meg a tekintetem. Andy volt az, a pizza futár fiú.
-Emlékszel még arra, mikor először csókolóztunk?-kérdeztem a barátomtól.
-Persze. Ha akarnám sem tudnám elfelejteni. Soha életemben nem voltam annyira féltékeny, mint akkor arra a srácra.
-Így vissza gondolva elég gyerekesen viselkedtünk mind a ketten.
-Ne is mond! Nem akarok többet arra az időszakra gondolni.
-Egyébként meg annak a srácnak köszönhetjük, hogy most együtt vagyunk. Talán soha nem vallottunk volna be egymásnak az érzelmeinket, és te már régen nem lennél velem....
-Ez igaz... De hogy jutott ez most eszedbe?
-Ott van Andy.
-Ki az az Andy?
-A pizza futár!
Harry megfordult és pásztázni kezdte a tömeget. Sokáig nézett előre, majd egy helyen megállapodott a tekintete, ebből pedig tudtam, hogy ő is látja.
-Egyébként mit mondott Neked, mikor utána mentél?
-Hogy beszéljem meg veled a dolgokat....
-Mi?! Ezt nem értem!
-Én igen!-mosolyodtam el halványan, mert csak most esett le, hogy mi is volt ez az egész.
-És megosztanád velem is?
-Ő már akkor tudta, hogy te féltékeny voltál!-néztem mélyen a szemébe, és láttam, hogy lassan neki is kezd tisztulni a kép, és megértette Andy mondatát.
Pár perccel később a metró megállt, és mindenki leszállt róla. Andy is ott volt, és szívesen oda mentem volna hozzá beszélgetni, de akkor lekéstük volna a vonatot. A kasszához siettünk, ahol megvettük a jegyünket, majd megkerestük a megfelelő vonatot, és felszálltunk rá. Nem voltak sokan, de akik voltak azok mind szét szórtan ültek, és nem találtunk olyan helyet, ahol egymás mellé tudunk ülni. Kocsiról-kocsira mentünk, és már majdnem a jármű végén voltunk, mikor az egyik négyes ülésnél megláttam Andy-t. Hihetetlennek tartottam, hogy ennyi idő után pont itt találkozunk, de nagyon megörültem neki. Kérdőn Harry-re néztem, hogy nem gond-e, ha ide ülünk, de ő csak meg vonta a vállát. Andy kifelé nézett az ablakon, de mikor helyet foglaltunk ránk nézett. Pár percig gondolkozott, hogy honnan is vagyok olyan ismerős, de aztán leesett neki, és ránk mosolygott.
-Brooklyn, ugye?!-elevenítette fel a nevemet.
-Te pedig Andy! Ő meg Harry!-rendeztem le ennyivel a 'bemutatkozást'.
A srácok kezet fogtak egymással, majd a barátom ujjai ismét az enyém köré fonódtak. Andy tekintetével követte a mozdulatunkat, és mosolyogva biccentett felém, mikor Harry egy apró puszit nyomott az arcomra.
na végre mennek!!:DDD amúgy néha nem úgy viselkednek mint egy pár..xdd inkább mint két testvér xdd azthittem Andy bekavar :DDD
VálaszTörlésÉn is örülök!:) vártam már, hogy ezt írhassam!:) én is pont ezen gondolkoztam, de hát ők ilyenek!;) Neeem, most nem!:) de ki tudja mit hoz a jövő...
Törlésxx