~34. fejezet~

Sziasztok! Rengeteg késés után ugyan, de meghoztam az új részt. Nagyon-nagyon borzalmasan rövid lett, viszont szerintem tartalmasnak mondható. Most már két megjegyzés érkezett, 23 feliratkozó van, és már majdnem megvan a 10.000 oldal megjelenítés! Köszönöm Nektek! Imádlak titeket!! Sokat gondolkoztam ezen a részen, végül Maya segített nekem. Ezúton is köszönöm, Neked! 
És egy bejelentéssel készültem, amit ti tudtok meg először: a téli szünetben új blog nyílik a tervek szerint. Méghozzá Maya-val. Remélem majd az is tetszeni fog nektek, de az még a jövő zenéje. 
Egyébként a facebook csoportba (https://www.facebook.com/groups/549282738446974/) tettem egy képet Andy-ről, a Ti kérésetekre. 
Azt hiszem ennyi lettem volna, szóval jó olvasást és ne felejtsetek el megjegyzést hagyni magatok után!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

Olyan hülyén éreztem magam, hogy Boo mosogat, én meg ott ácsorgok és nézem őt, ezért besegítettem neki, és az elmosott tányérokat törölgettem. 

Miután eltakarítottuk magunk után, mentünk volna vissza a szobánkhoz, mikor Boo-nak eszébe jutott valami.

-Vajon hol lehet a pincének a lejárata?!

-Miből gondolod hogy van pince?!-kérdeztem vissza, de miután kimondtam, rájöttem, hogy mennyire hülye kérdés volt.

-Nehogy már egy ekkora házba pont az ne legyen!-indult el a nappali irányába. 

Minden polcot végig tapogatott, mintha csak azt szerette volna, hogy kinyíljon egy titkos ajtó, akár csak a mesékbe, de nem jött be. Semmi féle titkos ajtó nem nyílt ki, bármennyire is reménykedett.

Már egy idő után kezdtem megunni, hogy minden könyvet levesz a polcról, úgyhogy kiléptem az ajtón, és ahogy előre néztem megláttam egy másik bejáratot. Kinyitottam, és egy sötét lejáróval találtam szembe magam. Oldalt végig húztam a kezem a falon, és meg is találtam a kapcsolót. 

-Boo! Azt hiszem megvan amit kerestünk!-szóltam a barátnőmnek.

Kíváncsian nézett ki a nappaliból, és mikor látta, hogy igazat mondok, azonnal lerohant a lépcsőn. Én is utána mentem, és drága barátnőm ennek köszönheti, hogy nem esett le a lépcsőről, mert még az utolsó pillanatban sikerült elkapnom, mikor megcsúszott.

Leérve rengeteg dobozzal találtuk szembe magunkat, amik le voltak terítve átlátszó fóliával. 

-Szerinted ezek micsodák?-kérdezte Brooklyn, de addigra már le is húzta az anyagot, ami a dobozokon hevert. A por felszállt, és hatalmas szürke felhőt alkotott, de aztán el is tűnt a látókörünkből. Boo levette az első doboz fedelét, és letérdelve a földre bele nézett a barna tárolóba. Nem sokkal később egy albumot találtam meg a kezébe, így le telepedtem a lány mellé, hogy én is megnézhessem. Bele lapozott, és az első oldalon egy családfát láttunk. Szinte az egészben olyan nevek voltak, amiket még életembe nem hallottam, de ahogy elnéztem Boo sem. Kivéve kettőt: Brooklyn Sparks és Kate McCoy. Tovább lapozott, és az előző oldalon szereplő nevekhez itt már képek is voltak. Először egészen régi, fekete-fehér változatok, aztán eljutottunk napjainkig. Az utolsó lapon barátnőmről volt egy gyerekkori fotó. 

-Ő végig tudott rólunk és mégsem keresett fel minket!-szólalt meg, felnézve rám. 

Szomorúságot láttam a szemében, de nem értettem az okát, hiszen nem  is ismerte ezt az embert...

-Lehet, hogy nem akarta megbolygatni az életeteket. Vagy valami ilyesmi....

-Vagy anyu nem mondott igazat. Sőt biztos, hogy nem mondott igazat! Anyu a szemembe hazudott!-lapozott vissza ismét az előző oldalra.

Jobban szemügyre vettem a családfát. Ez az ember egy egészen más helyen volt. Ott ahol tudtom szerint egy más személynek kell lennie. Már értettem, hogy Brooklyn miért vette ennyire a szívére ezt a dolgot. Mindent értettem..

A lányra néztem, akinek a szeméből könnyek csorogtak. Az albumot eldobta a helyiség egyik sarkába, majd felpattant és felfutott a lépcsőn egészen a szobájáig. Utána mentem, de ő mint mindig most is gyorsabb volt nálam. Bevágta az ajtaját, és hallottam amint dühösen leveti magát az ágyra. 

-Boo, kérlek engedj be!-szóltam ki neki, és halkan az ajtón kopogtattam.

-Nem. Kérlek, most hagyj egyedül!-szólt vissza elcsukló hangon.

Kicsit szíven ütött, hogy nem akarja velem megosztani a gondolatait, de akkor nem érdekelt. Hiszen nem én volt a lényeg, hanem Brooklyn, akiben ismét egy világ omlott össze. Ismét egy hazugság áldozata lett. 

Fogalmam sincs mit tennék az ő helyében. Annyi csalódás érte Őt már az életben, pedig igazán nem érdemelné meg. 

És Kate-et sem értem. Miért nem mondta el az igazságot?! Miért hazudott megint a lányának?! Miért vállalta a lebukást kockázatát, mikor tudta, hogy akkor sokkal rosszabb lesz?!

Leültem a földre, Boo ajtaja mellett és némán hallgattam a sírását. Annyira sajnáltam őt, de onnan kintről nem tudtam mit csinálni...