~49. fejezet~

Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm az előző részhez érkező megjegyzéseket, valamint a több, mint 13.000 oldal megjelenítést! Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy így zárhatom le az évet. Már majdnem egy éve vagyok a blogger világba (ezzel együtt már majdnem egy éve vagyok directioner), és 5 blogot tudhatok magaménak, amelyből 3 már befejezett.
Másodszor pedig sikerekben gazdag boldog új évet szeretnék kívánni, hiszen 2013-ban ez az utolsó blogbejegyzésem. Remélem ehhez a részhez is kapok pár megjegyzést, és akkor már jól is fog indulni az új évem. Bár ez az évem is azt hiszem jól sikerült, mármint így a blogjaim körül, de most gondolom nem nagyon vagytok kíváncsiak rám, úgyhogy mondanék pár szót az új részről.
Azt hiszem ez hosszabb lett, mint az eddigiek, de újra vissza tértünk a szomorúbb részre, de ennél többet nem szeretnék elárulni. Viszont lenne egy kérdésem, és szeretném ha leírnátok kommentbe a válaszotokat: szerintetek mi lesz Harry-vel és Brooklyn-nal?
Na, be is fejeztem a dumálást. Kíváncsian várom a véleményeket, valamint a válaszokat is. Még egyszer boldog új évet, és jó olvasást!
U.i.: a kép nem igazán illik a részhez, de egyszerűen nem találtam mást, szóval ezért bocsánatot kérek.

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Bár bántott, ahogy Harry viselkedett velem, és szomorú voltam a veszekedésünk miatt, most nem volt időm magamat sajnálni, az már megvolt éjszaka. Egész végig csak forgolódtam, és amint lehunytam a szememet, megjelent előttem barátom rosszalló tekintete. Tudom, hogy Sasha azt mondta, ha esetleg össze vesznénk, akkor mondjam el Neki nyugodtan, hogy mi történt. De én nem szeretném őt elárulni és esetleg elveszteni a barátságát, azzal, hogy kiadom a titkát. Inkább megpróbálok segíteni Sasha-nak, és reménykedem, hogy egyszer Harry is megtudhatja, mi folyik itt.
Délelőtt gyorsan megtanultam azt a keveset, amit kellett, majd vártam újdonsült barátnőm hívását. Megbeszéltük, hogy ma is eljön, mert itt nagyobb biztonságban érzi magát, mint otthon. Elmondta, hogy az édesanyja sokat van a munka helyén, az édesapja pedig külföldön van, így ideje nagy részét egyedül tölti. De rengetegszer előfordult már, hogy Edward elment hozzájuk, és ott is bántalmazta.
Mikor hívott, azonnal felvettem a telefont. Hangja gyenge volt, én pedig tudtam, hogy ez nem sok jót sejtet. De arra nem gondoltam, hogy ilyet fogok látni. Az ajtót kinyitva végig néztem rajta, mikor megérkezett. Szeme körül egy sötét folt volt, és a kézfeje is be volt kötözve.
-Úristen!-öleltem azonnal magamhoz Sasha-t, aki abban a pillanatban elsírta magát.-Mi történt már megint?
Sokáig nem tudott beszélni, így kénytelen voltam várni, amíg lenyugszik egy kicsit. Folyamatosan simogattam a hátát, hátha ettől majd jobban érzi magát. Egyedül voltunk itthon, úgyhogy nem fenyegetett a veszély, hogy valaki kihallgatja a beszélgetésünket. Anyu és Sam dolgoznak, Harry-ről pedig nem tudok semmit.
-Este eljött, és azt mondta, hogy látott minket a parkba. Azt mondta, hogy látta, mikor megmutattam Neked a sérüléseimet. Bedühödött, és megint megvert. De most már az arcomat is... Én próbáltam megvédeni magamat. Azt mondtam, hogy felfogom jelenteni őt a rendőrségen, mire ő hozzám vágott egy poharat. Szerencsére csak a kezemet találta el.
Szörnyű volt hallgatni ezt az egészet. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy egy ember ilyet képes csinálni. Mindig is elítéltem azokat, akik veréssel próbálnak megoldani problémákat. De az a legalja, mikor egy férfi kezet emel egy nőre!
Leszedtem Sasha kezéről a kötést, amit valószínűleg Ő tett rá, és elborzadtam a látványtól.
-Muszáj lesz elmenned egy orvoshoz-mondtam.
-De azt nem lehet! Csak kérdezősködne a doki, és különben is, ha Edward megtudná...-sírta el magát újra.
-Jól van, akkor ez kilőve. Na gyere, akkor megoldom én!-húztam fel gyengéden, majd felmentünk a szobámból nyíló fürdőbe.
Leültettem a kád szélére, és elővettem az elsősegélyes dobozt, amit még korábban anyu vett nekem. Azt mondta, bármikor szükségem lehet rá, és milyen igaza volt!
Először lemostam sima vízzel, ami a lefolyóba vérrel keveredve folyt le. Szerencsére nem voltak olyan mélyek a sebek, de sok volt belőlük és egy-kettő elég csúnyán nézett ki.
Egy kis vattára fertőtlenítőt csöpögtettem, és azzal próbáltam kitisztítani még jobban, nehogy begyulladjon. Szegény lány, már sírt fájdalmában, de ő is megértette, hogy ezt muszáj megcsinálnom, így nem tiltakozott.
A dobozban kutattam még egy kicsit, és gézt is találtam, amivel normálisan be tudtam kötözni a sebekkel teli, vékony kezét. Elpakoltam magunk után, lemostam az oda száradt vért a csapról, mielőtt valaki meglátná, és bekísértem a szobámba. Szeme könnytől csillogott, és láttam rajta, hogy teljesen ki van merülve.
-Feküdj le egy kicsit, rendben?!-ültettem le, majd miután elhelyezkedett, betakartam a pokrócommal.
Nem érdekelt, hogy utcai ruha van rajta, és az sem, hogy koszos lesz, vagy esetleg véres, ha felszakad valamelyik sérülése. Most az volt a legfontosabb, hogy egy kicsit pihenjen, én meg addig is gondolkozom, hogy mit lehetne csinálni Edward-al.
-És te mit fogsz addig csinálni?-kérdezte.
-Itt leszek kint-mutattam az ajtóra.-Szólj, ha kell valami.
Végig simítottam meggyötört arcán, majd megvártam még lehunyja a szemét, és kimentem a közös helyiségbe. Levettem a könyvemet a polcról, és onnan folytattam, ahol abba hagytam.
-Megjöttem-hallottam meg Harry hangját nem sokkal később, oda lentről.
Egy pillanatra benéztem barátnőmhöz, hogy nem kelt-e fel, majd lementem, hogy köszöntsem a fiút.
-Szia-mosolyogtam rá, abban reménykedve, hogy viszonozza.
De nem így történt. Még csak a szemembe se nézett, mikor lementem. Sőt rám sem nézett, csak egyenesen ment a konyhába. Utánamentem, és dühösen, na meg persze kissé csalódottan így szóltam:
-Fogalmam sincs, hogy mi bajod van velem. De légyszives csendben folytasd ezt a sértődősdit, mert Sasha a szobámban alszik, és nem szeretném, ha felkeltenéd.
Sarkon fordultam és már ott sem voltam. Szememet szúrták a sós cseppek, de nem engedtem utat nekik. Nekem most tartanom kell magamat. Egy részt, mert nem akarom, hogy Harry gyengének lásson, másrészt pedig támogatnom kell Sasha-t, hiszen Neki most sokkal nehezebb, mint nekem.
De azt még mindig nem tudom, hogy Edward-al mi legyen. Egyértelmű, hogy én nem tudok vele szembe szállni. A rendőrségnek nem szólhatok, mert annak a barátnőm inná meg a levét. Anyunak vagy Sam-nek szintén nem szólhatok, meg senki ismerősnek sem, mert megígértem, hogy nem teszem. Teljesen tanácstalan vagyok...
Gondolat menetemből persze most is valami kizökkentett, nehogy már néha legyen pár nyugodt percem! Ez a valami pedig a telefonom volt, amely az asztalon rezgett, kétszer egymás után. Megnéztem: 2 olvasatlan üzenet.
,,Andy: szakítottunk."
,,Daisy: vége..."
Oldalamat furdalta a kíváncsiság, így felhívtam Daisy-t, mert úgy voltam vele, hogy Andy majd biztos Harry-t fogja hívni. Vagy a fiúk nem szokták megbeszélni az ilyen dolgokat? Na mindegy, majd később őt is felhívom, ha szükség van rá.
-Szia-szólt bele a lány meglepően vidáman, mikor elfogatta a hívásomat.
-Nem tűnsz túl szomorúnak-állapítottam meg.
-Miért lennék az?
-Például mert szakítottatok Andy-vel?-kérdeztem vissza.
-Nem nevezném szakításnak. Rájöttünk, hogy ez csak egy hirtelen fellángolás volt, de semmi komoly. Jól elvoltunk, jó volt a közösen eltöltött idő, de elég volt belőle ennyi. De azért persze, barátok maradtunk.
-Ez most komoly? Azért hallgattam napokig mindkettőtök szenvedését, és azért hoztalak össze titeket, hogy pár hét után szakítsatok?-tettek sértődöttséget.
-Nehogy már te legyél megsértődve!-nevetett, mire én is felkuncogtam, természetesen csak halkan.-Inkább azt mond, hogy mi lett, amiért hirtelen ilyen jóba lettél Sasha-val.
-Honnan veszed ezt?
-Harry mondta Andy-nek, hogy volt nálatok, Andy pedig nekem mondta el. Gondolom nem gyűlöletből ment oda.
-Tényleg jóba lettünk, most is itt van. Igazából oka van rá, amiért így viselkedett, de egy tök normális lány egyébként. Olyanok, mint mi.
-Egyrészt szerintem mi nem vagyunk normálisak.
-Oké, ott a pont.
-Másrészt pedig el is mondod hogy mi az az ok, amiért így kell viselkednie?
-Ne haragudj Daisy, de nem tehetem. Megígértem neki, hogy nem mondok semmit senkinek.
-Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. De azért reménykedtem, hogy legalább nekünk elmondod.
-Ki az a nekünk? Ki van még ott?
-Andy meg Rachel.
-Szia!-hallottam meg a hangjukat.
-Sziasztok-köszöntem vissza.
-Minek is beszélgetünk, mikor ti már mindent tudtok egy biztos forrásból?-utaltam Harry-re, aki épp akkor jött fel a lépcsőn, majd egyenesen a szobájába ment.
-Kíváncsiak voltunk a te szemszögedre is. Szegény srác totál ki van bukva-mondta Rachel.
-Nem én tehetek arról, hogy nem tudja elviselni azt a tényt, miszerint egy dolgot nem mondok el neki, ami ráadásul nem is az én titkom, hanem Sasha-é.
-És te inkább őt választod, mint Harry-t?-tette fel a kérdést Andy.
-Ki beszélt itt választásról. Szeretem Harry-t, de Sasha a barátnőm, és szüksége van a támogatásomra.
-Harry-nek pedig Rád van szüksége.
-Ő sértődött meg-keztem védeni magamat.
-Jó, most nehogy már mi is össze vesszünk-szólt közbe nyugtatóan Daisy.
-Én se azt akartam. De ti igazán szeretitek egymást, és nem olyan a kapcsolatotok, mint ezeknek itt-gondolt Rachel a másik két beszélgető partnerünkre.
-Sok mindent kibírt már a kapcsolatunk, de ezt már ti is tudjátok.
Mikor elmentünk városnézésre, mindent elmeséltünk a többieknek. Kezdve a bonyodalmat, ami akörül volt, hogy ki az apám, egészen Harry anyukájáig és nővéréig. Így már nincs titkunk egymás előtt, kivéve ezt a dolgot.
-Reméljük, hogy ez se fog véget vetni neki. Mindenesetre szerintem beszéljétek meg-ajánlotta Andy.
-Srácok, ez kedves dőletek, de ez a dolog nem csak rajtam múlik. Ha ő bevonul a szobájába, úgy, hogy rám sem néz, és hozzám sem szól, én nem fogok könyörögni.
-Makacs egy lány vagy te, Brook-szólalt meg Rachel.
-Nem vagyok kutya, hogy pitizzek neki.
-Mi sem ezt mondtuk. Mindegy, holnap találkozunk, és akkor majd mindent megbeszélünk. És ne felejtsd el, hogy pénteken jön a tavasz búcsúztató buli-kezdett el búcsúzkodni Daisy.
-Nyugi nem felejtem el. Holnap akkor majd beszélünk. Sziasztok.
-Szia, Brook-köszöntek el egyszerre, majd kinyomtam a telefont.
-Én tényleg nem akarom, hogy miattam össze vessz a barátaiddal-hallottam meg Sasha hangját, és felnézve láttam, hogy az ajtóban ácsorog.
-Nem fogok. De te most inkább ne ezzel foglalkozz, rendben?-mentem oda hozzá.
-Neked pedig nem kéne ennyit foglalkoznod velem. Hidd el, hogy nem érek ennyit.
-Nem, te tényleg nem ennyit érsz. Hanem sokkal többet, és nem fogom hagyni, hogy Edward teljesen tönkre tegyen.
-És mit akarsz csinálni?
-Ötletem sincs-vallottam be, majd szorosan megöleltem a lányt.
Olyan gyenge, és sebezhető. Nem tudom, hogy eddig ez hogy nem tűnt fel, mikor szinte minden nap egy teremben ücsörgünk. Szegény lány, mennyi fájdalmat kellett átélnie az elmúlt időszakban. Hihetetlen, hogy a sors mindig ilyen emberekkel hoz össze. És nem túl megnyugtató, hogy ilyen sok, szerencsétlen sorsú ember él ebben a világban. Legszívesebben felkeresném az összeset, és ott segítenék ahol tudok, de sajnos ezt nem tehetem meg, hiszen erre egy élet is kevés lenne.
Na meg persze az én életemet is rendbe kéne hozni, mert most ezt Harry-vel nagyon elszúrtuk. Igazuk van a srácoknak, tényleg kezdeni kellene valamit, és igen, tényleg szörnyen makacs vagyok.
De én tényleg nem fogok oda menni kuncsorogni. Én nem voltam rá dühös, nem akartam, hogy ez legyen. Ő sértődött meg, én pedig felvettem a stílusát, mert nem akartam hagyni, hogy megalázzon. Hiába gondolkozok rajta továbbra sem értem, hogy miért viselkedik így. Miért fáj neki, hogy van egy közös titkom Sasha-val?