~27. fejezet~

Sziasztok! Rengeteg sok késéssel, de meghoztam az új részt. A következőt nem tudom, hogy mikor fogom hozni, de azért igyekszem. Persze minden leckémet erre a két napra hagytam, úgyhogy van még dolgom bőven. Olvasónapló meg minden, gondolom Nektek is adtak bőven házit, ezek a nagyon kedves tanárok. Na mindegy is... 
A részről annyit, hogy nem a leghosszabb és lehet, hogy nem erre számítottatok, de még nincs vége a randinak. Köszönöm az előző részhez írt megjegyzéseket, annyira jól esett mindegyik, hogy azt elképzelni sem tudjátok! Bár örülnék, ha egy kicsit bővebben kifejtenétek a véleményeteket. Nyugodtan jöhet hideg-meleg. Nem sértődök meg! Csak bátran írjatok! Jó olvasást, írjatok megjegyzést, és ha még valaki nem tette meg, iratkozzon fel!

xxx,

Sky

~Brooklyn szemszöge~

Könnyeimet törölgetve vonultam be a fürdőbe a ruháimmal együtt, és elborzadva néztem a tükörbe. Szemem már kezdett vörösleni, úgyhogy kényszerítve magamat abba hagytam a sírást. 

Hideg vízzel megmostam az arcomat, ezzel sikerült lenyugtatni magamat. Ledobáltam magamról a koszos ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. A kedvenc tusfürdőmmel mostam tisztára magamat, majd a törülközőt magamra csavarva a fogamat is megmostam. Miután szárazra töröltem magamat, felvettem a fehérneműmet, felrángattam a harisnyámat, és végül magamra aggattam az egyik kedvenc ruhámat. Térd fölé érő, fekete egybe ruha, néhol csillogó strasszokkal díszítve, de mégsem volt túl csicsás. Begöndörödött loboncomat a hajsütő segítségével egyenesre varázsoltam, sminknek pedig csak szempillaspriált használtam. A szobámba érkezve bele néztem az egész alakos tükrömbe, és kivételesen meg voltam elégedve magammal. 

-Mehetü...-jött be a szobába Harry, de elakadt a szava.

-Látszik rajtad, hogy egy ideje nem voltál suliba! Már beszélni is elfelejtettél!

-Nem, nem felejtettem el. Egyelőre még tudok. Szóval mehetünk?!-fejezte be az előbb elkezdett kérdését.

-Naná!-bújtam bele gyorsan a fekete balerina cipőmbe, majd miután kezembe vettem a táskámat, lementünk a lépcsőn. 

-Hova mentek?-kérdezte anyu, mikor nyitottuk az ajtót.

-Ez egy nagyon jó kérdés!-vágtam rá azonnal, és várakozóan Harry-re néztem, hátha most elárulja.

-Meglepetés!-mondta szinte azonnal.

-Jól van, akkor jó szórakozást!-intett anyu, majd miután elköszöntünk, felvettem a farmer kabátomat, és kiléptünk a sötét utcára.

Ujjainkat össze kulcsolva sétáltunk a csöndes utcán, ahol csak mi voltunk, egy-egy erre tévedt állat kivételével. A környékről sok embert ismerek, talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy tudom mindegyik házról, ki a tulajdonosa. Erről a környékről szinte mindent tudok, hiszen itt éltem majdnem 17 évig. 

-Hé éppen azon vagyok, hogy eltereljem a gondolataidat! Nehogy most elkezdj itt szomorkodni!-bökött vállba.

-Köszönöm!-nyomtam egy puszit a szájára.

-Nézegettem képeket Brighton-ról!

-És? Milyen?

-Gyönyörű! Tenger part meg minden. Ha oda értünk feltétlenül el kell mennünk egy város nézésre. Majd legfeljebb megkérjük az egyik osztálytársunkat, hogy legyenek az idegen vezetőink.

-Kíváncsi vagyok az új sulira. Valahogy nem tudom elképzelni ezt az egészet, hogy milyen lesz. Egyáltalán, hogy lesznek az osztályok? Mármint te zenei szakra mész, én meg rajzosra. És akkor külön osztályba leszünk? 

-El sem tudom képzelni! 

-Mindegy is. A lényeg, hogy együtt leszünk!-mondtam mosolyogva, mire egy apró puszit nyomott az arcomra.

Még pár percet sétáltunk, amíg elértünk egy hídhoz. Jól ismertem ezt a környéket, hiszen sokat járkáltam már a Temze partján. A túl oldalra érve, balra fordultunk, és képtelen voltam rájönni, hogy hova megyünk. 

-Öhm... Most már elmondhatnád az úti célt, mert őszintén ötletem sincs!-álltam meg egy pillanatra.

-Pedig megérkeztünk!

-Ide jöttünk?-mutattam arra a pontra, ahol éppen álltam.

-Oda!-mutatott a London Eye-ra, amit eddig észre sem vettem.

Jó ez most lehet furán hangzik, hogy nem veszek észre egy ilyen hatalmas építményt, de annyira természetes már, hogy ez itt van, és annyiszor elmentem már mellette, hogy eszembe se jutott arra gondolni, hogy ide jöttünk.

-Azta! Ez nagyon jó, még soha nem voltam rajta! Köszönöm!-hajoltam hozzá közelebb, és lágy csókot nyomtam ajkaira.

-Na gyere, mert még a végén le maradunk róla!-húzott a kezemnél fogva, majd miután felmutatta a jegyeket, beszálltunk az egyik kapszulába.

Ahogy egyre magasabbra jutottunk, egyre több mindent láttunk Londonból. A Tower Bridge-t, a Big Ben-t, és minden más nevezetességet, ami a közelben helyezkedett el. Egymás mögött álltunk Harry-vel, karjait a derekam köré fonta, állát pedig a vállamra támasztotta. 

A legtetején járhattunk, mikor egy szót suttogott a fülembe. Egyetlen egy szó, mégis számomra a világot jelenti. Sokan dobálóznak ezzel a szóval, de kevesen vannak akik komolyan is gondolják. Viszont Harry komolyan mondta. Ismerem őt, és tudom, mikor mond igazat. És mikor kimondta ezt az egy szót, őszinte volt:

-Szeretlek, Boo.

Felé fordultam, és mélyen a szemébe néztem. Hihetetlenül boldog voltam, hogy ezt mondta, és én is boldoggá akartam tenni.

-Én is szeretlek!

London felett pár méterrel, a London Eye tetején talán az egyik legtökéletesebb csókot kaptam tőle. Érzelmekkel teli volt, és azt kívántam bár soha ne lenne vége. Így már biztos voltam benne, hogy tényleg szeret engem, és meg merem kockáztatni, hogy ez nem csak egy fellángolás, hanem tényleg komoly érzelmeken alapul a mi kapcsolatunk.

Úgy érzem, hogy bármit képes lennék érte megtenni, valahogy mégis félek, hogy egyszer mégis vége lesz a boldogságunknak. És akkor mi lesz velem? Mi lesz velünk?