~32. fejezet~

Sziasztok! Hát az előzőhöz képest gyorsabban hoztam a részt, mert a kommentek erőt adtak. Nagyon-nagyon szépen köszönöm Nektek! Egyébként nyugodtan tehettek fel kérdést, bármire válaszolok. Akár bloggal kapcsolatban (nyilván azt nem fogom elmondani, hogy mi a vége) akár bármi mással. 
Bár ez a rész nem lett túl izgalmas, de most láthatjátok, hogy milyen jó Brooklyn-nak és Harry-nek. Igazából szerintem ahogy el fogjátok olvasni, hogy milyen is ez a ház... Őszintén kíváncsi vagyok a véleményetekre. Én egy kicsit túlzásnak tartom, de annyira bele éltem magamat, hogy nem tudtam megállni, hogy ne írjak ilyen sok mindent. Egyre több minden jut eszembe a bloggal kapcsolatban, és így más tényleg nem tudom hány részes lesz, de remélem minél többre sikerül, mert szeretném, ha ez egy hosszú történet lenne. Remélem ti is szeretnétek...
Bízom benne, hogy most is megleptek pár megjegyzéssel, mert én hihetetlenül örülök nekik,pláne mikor hosszan kifejtitek a véleményeteket. Kritikát is írhattok, hiszen abból tanul az ember. Szóval jó olvasást, és várom a véleményeket!

xxx,

Sky

~Harry szemszöge~

A végére már egész jól bele jöttünk a kérdezősködésbe. Minden úgy zajlott, ahogy először. Megállítottunk valakit, kezébe nyomtuk a cetlit, és útba igazítottak. Szerencsére mindenki nagyon segítő kész volt, úgyhogy senki nem kezdett el üvöltözni velünk az utcán, és táskával sem ütögetett minket egy idős néni sem, ahogy a közismert mesében.

Körülbelül 2 óráig bolyonghattunk, ami annak is köszönhető, hogy egy-két ember félre navigált minket (szerintünk csak véletlenül), de végülis megtaláltuk a keresett utcát. Mentünk sorra a házak előtt, és a zsákutca végén megtaláltuk a miénket. 

Hát mikor először megláttuk... Nem akartuk elhinni, hogy ezentúl mi itt fogunk lakni. Egy hatalmas, két emeletes ház előtt álltunk meg, és hosszú percekig csak néztük. Fogalmam sincs, hogy Boo rokonának miért volt szüksége egy ekkora házra, mikor egyedül lakott, de általában a gazdag emberek mindig 'palotában' élnek. 

-Biztos, hogy anyu jó címet adott meg?-szólalt meg pár perc némaság után Brooklyn.

-Ezt csak egy módon deríthetjük ki-léptem a kapuhoz, és megnyomtam a csengőt.

Zúgást hallottunk, mire egy kicsit megtoltam az előttem lévő kapu ajtaját, és így bejutottunk a kertbe. Egy macska kővel kirakott út vezetett a 3 lépcső fokhoz, mely a bejárati ajtó előtt helyezkedett el.

-Azt hittem már soha nem értek ide!-nyitotta ki a bejáratot Kate.

Aha... szóval nagyon is jó helyre jöttünk!

-Csak lemerült mindkettőnk telefonja, és az eső miatt eltévedtünk-magyarázkodott Boo, de ő már ment is be a házba, ahol ámuldozva néztünk körbe. 

Egy hatalmas nappaliba találtuk magunkat, melynek az ajtóval szembeni részénél egy még mindig működő kandalló állt. A falak tört fehérre voltak festve, a bútorok hozzá illően barnák voltak.

A helyiség mellett van az étkező, ami mellett természetesen a konyha található. Ezek is hasonló képpen néztek ki, mint a nappali, azzal a különbséggel, hogy a falon csempe volt, és parketta helyett kő volt. E mellett volt még egy fürdő szoba, zuhany kabinnal. Itt az uralkodó szín a kék volt, és minden teljesen összhangban volt a törülközőkkel együtt, amik vadiújak voltak.

Felmentünk a fa lépcsőn az első szintre, ahol szintén egy fürdő szoba volt, de ez most már káddal együtt. Piszoár is volt, és ebből látszott, hogy itt egy férfi lakott. A fürdőtől pár méterre volt egy kisebb vendég szoba, melynek színei semlegesek voltak. Szinte minden fehér volt, néhol narancs sárgás árnyalatokkal. Az emeleten volt még egy dolgozó szoba is, amit apu már nagyjából be is rendezett magának, de mellette volt egy szinte ugyanolyan szoba, mint az, csak az Kate-é volt. Itt még volt két háló szoba. Egyiket apu már szintén magáévá tette, ebből pedig arra következtettem, hogy eddig nyílván itt aludt. A másik pedig Kate-é volt (ez egy kicsit kisebb, mint apué), hiszen a dobozokat már bevitte. Itt a falak színe piros színben pompázik míg apunál fehérek. 

Felmentünk a legfelső szintre, ahol azonnal egy hatalmas helyiségbe találtuk magunkat. Egy kanapé van benne, székekkel, babzsák fotelekkel, tv-vel és két asztallal, amik tetején egy-egy laptopot láttunk. Az egyik Boo-é volt már korábban is, viszont a másikat még egyszer sem láttam.

-Ez a ti részetek!-szólalt meg Boo édesanyja, aki eddig is jött utánunk, és sorra mutogatta a helyiségeket.-Gondoltuk, hogy itt tudtok tanulni, filmezni, meg hívhattok át barátokat is.. És mivel mi kaptunk céges laptopot, vagyis hát a rokonom hagyta rám, ezért az enyémet megkapod te, Harry. Ott pedig a szobátok! Brook tied a jobb oldali, Harry, tied pedig a bal oldali!

Az említett oldalra néztem, ahol tényleg egy ajtó volt (pont ahogy a másik oldalon). Egy 5 fokos, kis lépcső volt a bejárat előtt, amelyen felsétálva benyitottam. 

A szám konkrétan tátva maradt a csodálattól. Még a régi házunkban sem volt ilyen hatalmas szobám, ráadásul minden olyan szuperül nézett ki. Az egész összhangban van, és főként a barna szín uralkodik. Itt egy kisebb fiókos asztal állt, ami mellett egy ruhás szekrény található. Francia ágy is van a szobába, amim még szintén nem volt soha. Egy ajtót láttam meg, amelyet ki is nyitottam és belépve egy fürdőszobát láttam.. Azta! Végre nem kell azon veszekednünk, hogy reggelente-és esténként-ki megy be először. 

Átmentem Boo-hoz, akinek a szobája szinte ugyanolyan volt, mint az enyém csak nyílván lányosabb változatba. A falak és szinte minden lila színben pompázott, fehérrel egyenlően elosztva. Persze neki is volt saját fürdő szobája (hát egy ekkora házba, hogy ne lenne?!).

-Anyu, egy férfinak miért van szüksége egy lila szobára!?-tette fel a teljesen jogos kérdést Brooklyn.

-Természetesen egy csomó minden át lett rendezve!-mosolyodott el Kate.

-És mégis hogy, ha ti itt sem voltatok?

-Hát.. vannak embereink. A cégnél is sokan segítettek, meg sok mindent elintéztek nekünk... Köztük a házat és ők rendezték be.

-Hát ez a rokonod nagyon gazdag lehetett!

-Igen, tényleg az volt. De állítólag remek ember volt. Sokat adományozott szegény és beteg embereknek. Sajnálom, hogy nem ismerhettem...-szomorodott el.

Rossz volt szomorúnak látni, de ez csak pár pillanatig tartott, ugyanis utána Broo-n nevetett, ahogy én is. Felváltva szaladgált a szobája és a fürdője között, majd mikor már kezdett fáradni, széttárt karokkal levetődött az ágyra.

Nem ismertem ezt az embert, még a nevét sem tudom... Azt sem tudom, hogy mi volt a végrendeletében.. Lehet, hogy nem is volt neki. Őszintén fogalmam sincs, de ő még akkor is jót tett, mikor távozott az élők sorából. Sajnálom, hogy a mi boldogságunkhoz egy ember halála kellett, de sajnos ez az élet. Minden másodpercben sok ember hal meg, de ezzel együtt rengeteg kis csecsemő látja meg a napvilágot.

-És ez minek az ajtaja?-ment vissza a közös helyiségbe Brooklyn.

-Nézd meg!-javasolta az édesanyja.

Persze barátnőm olyan kíváncsi természetű, hogy azonnal bement, de az ajtóban meg is állt, még csak a küszöböt sem lépte át..

-Ez az amire gondolok?-tett fel egy újabb kérdést, majd a földre ült, és úgy bámulta tovább.

Ha nem ismerném Brooklyn-t azt mondanám, hogy teljesen megőrült, de most végre látom a szemén, hogy most tényleg igazán örül annak, amit lát. Úgy gondolom nem sokára egy teljesen új oldalát fogom megismerni. Vagy talán már most is annak lehetek tanúja. Mióta ismerem a múltját, és tudok róla egy-két dolgot, azóta arra várok, hogy átváltozzon azzá, aki igazán ő. Igen, ez most egy kicsit furán hangzik, de mindig is tudtam, hogy ő egy teljesen más ember. Láttam a szemében azt a csillogást... Azt az őrültséget!

És most már teljes lényében az lett, akit én mind idáig vártam. Persze, eddig is szerettem őt, de most még jobban. Ezt a Brooklyn-t sokkal jobban szeretem, aki mosolyog, és őrült dolgokat csinál, mint aki magába roskadva, egyedül ücsörög egy padba.

Egyébként a helyiség egy gardrób szerűség volt. Nem volt annyira hatalmas nagy, de a szekrények tágasak voltak, szóval bőven fért beléjük ruha. 

-Na hogy tetszik?-jött be apu is a helységbe.

Boo lassan kezdte feldolgozni, hogy ezentúl minden más lesz, és egy még szélesebb mosoly jelent meg az arcán. Felállt és mivel mi hárman (Kate, apu és én) egymás mellett álltunk egyszerre ölelt át minket. 

-Szeretlek titeket!-mondta boldogan, és mindannyian elmosolyodtunk.

Láttam, hogy amennyire ez a csoportos ölelés engedte Kate és apu egymásra néztek, és az ő szemükből is boldogságot tudtam kiolvasni. Sejtettem, hogy több van köztük puszta 'munka kapcsolatnál' sőt még a barátságnál is. Szerintem ők leginkább tőlünk félnek... Mármint attól, hogy mi mit szólnánk hozzá, ha ők egy párt alkotnának....